Kaszás Máté

Új nap

(Karon ülő gonosztevő)

 

I.

 „AMINOERG   (oldat,   gél):   bedörzsölésre,  egyoldalú  izületi igénybevétel esetén.”

    „Lóginya...”

    „Délben kaput nyitni az egészségügyi miniszternek!”

    „Kati, a takarító, reggel keresse meg Aladárt, az asztalost, lakat levágás végett.”

    - Tessék mondani, merre található az O. O. O. Yesz?

 

    Ma fényesebb  a  reggel,  mint  tegnap  volt, portás  Robi hunyorgó  szemmel  méregeti  a  világosodó  eget, az Aranytányér peremét  fürkészi  amint  az  méltóságteljesen  a  horizont fölé emelkedik. Minden nap új, nincs belőle két egyforma.

    Udvaros  Józsi  lép  be  a  lengőajtón, táskáját szeleburdin lóbálva.

    -  Végre  lenyírták a füvet a közmunkások! Persze a szemetét már  nem  söpörték ám le a járdáról... - Meg sem áll, nagy léptekkel  siet lefelé az alagsorba. Még hátrakiáltja Robinak: - Látta a kisrókákat a parkban?

    Vizes  Karcsi is megérkezik új baseball sapkájában. Odaköszön liftes Janinak, aki az újságárussal diskurál:

    - Pálinkásat! Jó sokat!

    A vécében egy sötét alak nyögdécsel, valami hajléktalan, már órája kutyul a repedt ülőkén.

    - Bezzeg, ha a Zsuzsika lenne szolgálatban - morgolódik Jani -,  amilyen  határozott  természetű,  semmi  lacafaca,  hívná  a rendőröket,  oszt'  kihajíttatná  velük  ezt  a  szorulásost.  - Haragvó  arccal  nyitogatja-csukogatja  a  lepedőnyi  újságot. - Róbert  barátunk  viszont,  már  elnézést,  egy  kissé, hogy úgy mondjam, puhány. Nem való portásnak. Így van, Margitka?

    A  folyosón asztalos Ali siet el, kezében a személyzeti vécé felsallangozott  kulcsát  szorongatva.  Újságos  Margitka  utána kiált:

    - Alika, mikor hozza már vissza az Ufó Magazint?

    De Ali csak lépdel szaporán tovább.

    -   Meg  a  Józsi  se  való  udvarosnak  -  fordít  a  lapon lendülettel  Jani.  - Beszél összevissza. Még hogy rókakölykök a városban!  Megártott ennek a söprűsnek a kórházi ápolás! Oda is, a  kórházba,  hogyan  került  be:  férges  lett  a teste. Még az agyában  is  találtak  valamilyen  élősködő  csírát.  Folyton  a veszélyes  hulladékkal  vacakol  ez a Józsi. Hát most megszívta: másfél hónapig feküdt az intenzíven. Mindjárt a sérvét is rendbe tették neki. Hülye Józsi! Így van, Margitka?

 

    Kis  csapat  közeledik a porta felé, libasorban jönnek, elől Csillagszemű  lépdel,  kissé  imbolyogva, mögötte egy hátitáskás torzomborz  alak,  és  még  két társuk, teli reklámszatyor húzza a vállukat,  kukázott  orvosságos  üvegek,  amiket itt szeretnének tisztábbra   mosni,   csak   annyira,   hogy   átvegye   őket  a gyógyszertári kisasszony.

    - Nézze, Margitka: az új nemzedék! - Jani hanyag mozdulattal a  pultra  dobja  az  átlapozott  újságot, és ingerülten fölkapja a másik  lapot.  -  Ahogy  emelkedik  a hőmérséklet, ezek mindjárt előbújnak.   Vagy  a  fényre;  a  rossebb  tudja!  -  Ellenséges pillantást  vet  Robira,  aki  még mindig mozdulatlanul áll szűk kalitkájában,  mintha gyökeret eresztett volna a lába. - Persze, nem  csoda.  Tudják,  hogy  ma  a  Robi  van  szolgálatban...  - Erélyesen rákiált a szedett-vetett bandára: - Hé... kások!

    Kiáltására egy ütemre megtorpan a díszes csapat.

    A   hangra   Robi  föleszmél;  álmosan  kidugja  a  fejét  a súgólyukon.

    -  Bocs,  tanár  úr! - magyarázkodik Csillagszemű Robinak. - Lenne   itt   egy   kis   melódia.   Néhány   üres  üveget  kéne rendbe tennünk. Ha meg nem sértünk. Megengeded, tanár úr?

    -  Robi  - szól oda Jani komoly arccal a portásnak -, tudja, ugye, hogy máma itt rendnek kell lenni.

    -  Az ám, fiúk - kiáltja udvaros Józsi az alagsorból, mintha kútból   -,   ma   jön  a  miniszter!  Mindjárt  itt  lesznek  a biztonságiak. Még a vécé öblítőjébe is belesnek.

    -  Ez  a helyzet, vitézlő urak - hajtogatja Jani elégedetten jobbról  balra,  balról  jobbra  az  újságot;  kissé szenvelgően mondja:  -  Úgy  hogy  amerről  jöttetek,  ugyanarrafelé  el  is tűnhettek. Kívül tágabb! Ha-ha!...

    -  Ki vagy te, kérlek, hogy a portás úr helyett intézkedj? - kérdi a csapatból a legifjabb tag.

    - Majd mindjárt bemutatkozok neked!

    - Hogy minket itt utasítgatsz kényedre-kedvedre, ki vagy?

    - Nyu-gi!  -  Csillagszemű magasra tartott ujjal békességre  inti  lázadó  csapattársát.  Higgadtan, tisztelettudóan Robihoz fordul. 

    - Ígérjük,  tanár  úr,  nem gyűrjük bele a lefolyóba a vignyettát.

    A többiek helyeselve bólintanak.

    - Hányni sem hányunk a falra, igaz, fiúk?

    Újabb egyöntetű bólintás.

    - Jók leszünk, mint az angyalkák, istók zicsi!.

    - Zicsi! - kántálják a tagok kórusban.

 - Plusz - ragadja meg a szót Csillagszemű -, ha megengeded, tanár úr, megborotválkoznánk  hamar.  Ha  már,  ugye,  jön  a miniszter...

    Robi nem is hallotta.

    - Te egy úr vagy! - örvendezik Csillagszemű - Köszi.

    Arcukon  sunyi grimasszal, betotyognak a fiúk a férfi vécébe sorban. Kis- és nagy orvosságos üvegek csilingelnek a kagylóban. Széles  sugárban  engedik  rájuk  a  melegvizet.  Hadd  folyjon! Üvegmosáshoz kell a meleg.

 

*

 

    -  Veszik,  viszik,  eszik  a  gombát!... - kiabálja konyhás Margitka,  amint  nagy lobbal elhúz a bejárati szélfogó mellett, ahol  kipakolta  már  zsenge  sampinyonjait  Sándor,  a  sasorrú gombász.

    Kinn,  az ajtó előtt teltkarcsú nő cigarettázik. Olyan gyors ütemben   pöfékel,   ahogy   a  szíve  dobban.  Amint  a  füstöt beszippantotta,  tüstént  kifújja, szinte nem is slukkolja le. A csikket körömig égeti, aztán parázslón bevágja a szemetesládába.

 

    Vörös  hajú,  fiatal,  diplomatatáskás hölgy áll meg a porta előtt.

    - Jó napot kívánok!

    Liftes Jani hátul a fogát szívja:

    - Kííívánok!...

    -  Fölhívhatnám  -  kérdi  a  nő Robitól nyájasan -, innen a portáról, dr Szilvásyt, dr Maudlert és dr Sopolyait? Szabad?

    - Már hogyne szabadna! - szól Jani a szétnyitott újság lapja fölött  kukucskálva.  -  Ejnye, Robi! Maga ilyen kulcsfontosságú helyzetben tanácstalan?!

    A  nő  mosolya melegen simogató; felnyitja a táskáját és egy fényes,  amerikai  zászlós  golyóstollat  emel  ki  belőle, amit szívélyesen  Robinak nyújt.

    -  Szervusz!  -  csiviteli máris a telefonkagylóba. – György Etelka   vagyok.   Hogy  vagy?...  Megkereshetnélek  a  mai  nap folyamán?  Tudod, a szokásos terméklista... Mondjuk, valamikor a déli órákban, jó lesz?... Köszönöm. Szervusz!

    Lujzika,  az  éjszakás takarító három nejlonszatyrot lóbálva döcög lefelé a lépcsőn.

   -  Úgy  látszik,  itt mindenki levetkezik - kiáltja. Nézze-e, Robika,  három  férfipantalló!...  No  de miben mentek akkor ezek haza?!...

    A diplomatatáskás nő újabb számot tárcsáz.

    -    Szervusz!   György   Etelka   vagyok.   Hogy   vagy?... Megkereshetnélek   a   mai   nap  folyamán?  Tudod,   a  szokásos terméklista...  Mondjuk,  valamikor  a déli órákban, jó lesz?... Köszönöm. Szervusz!

    -  Tegnap  meg  egy  nagy  sárgarépa  volt  itt a férfi vécé lefolyójában  -  panaszolja  Lujzika.  -  Olyan  emberesen nagy, tudja,  Robi.  Kitellett  volna  belőle egy vasárnapi húslevesre való.

    -  Szervusz!  -  köszön  újfent György Etelka a telefonba. - György  Etelka  vagyok. Hogy vagy?... Megkereshetnélek a mai napfolyamán?  Tudod:  a  szokásos terméklista. Mondjuk, valamikor a déli órákban... Jó lesz?... Köszönöm. Szervusz!

    -  Hát  itt tényleg mindig van valami új - sóhajt mélyet Lujzika. - Lehet  válogatni.  A  nőiben  például  bugyik  vannak  eldobálva folyton.  Véresek. Fostosak. Hogy a csúnyábbját ne mondjam. Szép nagy állatfaj a miénk, Robika.

    A  diplomatatáskás  nő,  befejezve  a  telefonálást,  mélyen behajol  a  porta  ablakán, és hálából újabb amerikai zászlós golyóstollat helyez Robi elé a pultra.

    Liftes  Jani,  észlelve a rendkívüli alkalmat, mögéje oson a farát mutató hölgynek, és akkurátusan gombolni kezdi a sliccét.

    Lujzika észbe kap.

    -  No,  megyek, mert tere-fere, oszt' megég a rántás!... – A lépcsőfeljáró  korlátjától  még  visszakukucskál.  - Egész éjjel mosott  az  automata.  Mit  gondol, Robi, maradt még valami épen odafenn, a kuckóban?

 

*

 

    A  vécéből Csillagszeműék totyognak kifelé megborotválkozva, felmálházva,  kipirulva. A porta előtt sorba állnak. Csillagszemű előre lép, katonásan szalutál Robinak.

    -  Üdvözöllek, dicső lovag! Szép a ruhád, szép a lovad!... - Somolyogva  suttogóra  fogja.  -  Ehun  ni,  tanár  úr,  egy kis falmelléki!...

    Robi  köszöni,  nem  kér  a  borból.  A  lopott  paprikát is szerényen visszautasítja azzal, hogy Csillagszeműéknek bizonyára nagyobb szükségük van rá.

    -  Te  egy  úr  vagy.  Nem  hülyeség! - Csillagszemű véresen komolyra fogja. Mondja, hogy kapott ma egyik úriember barátjától kétszáz  forintot. - Képzeld, csak úgy a kezembe nyomta. – Látni rajta,   hogy  meg  van  hatódva.  Nemkülönben  a  többiek,  akik körülötte  álldogálnak,  mint a csibék a kotlós körül. Egyikőjük unalmában megkérdi a portástól:

    - Mi a neved?

    - Robi.

    - Sanyi - vágja rá amaz.

    - Robi - mondja nyomatékkal Robi.

    - Sanyi - válaszolja nyugodtan Sanyi.

    Savanykás bor- és cefreszag terjeng a levegőben.

    -  Plusz  még  -  folytatja  Csillagszemű Robihoz fordulva - maradt   120   forintom   tegnapról.  Ennyiből  bőven  telik  ma mindenkinek egy fejadagra.

    -  Meglesz  a  felöntés,  mi, Jocó? - kiáltja Jani hátulról, vigyorogva.  Mire  a  fiúk nyomban rákezdik a kuncogást, körben, boldogan.

    -  Hanem,  kérlek,  tanár úr - szól Csillagszemű súlyosan -, fognak  nekem  hozni  ide,  tudod,  a  Biztonságos  Nándi  és  a Biztonságos  Laci,  hoznak  nekem ide, ma, egy vadi új beretvát. Légy oly kedves, tedd el a fiókodba. Majd érte jövök holnap.

    Robi   bólint,   és   a  két  amerikai  zászlós  golyóstollat Csillagszemű kezébe nyomja.

    -  Te, tanár úr - folytatja Csillagszemű felélénkülve -, nem rossz buli ám ezzel a Nándival üzletelni. Főleg, hogy ingyen hoz nekem mindent. Rendes fazon. Egy tanár.

    - De most már mennünk kell - mondja Sanyi szomorúan.

    Csillagszemű hajlottan áll a porta kisablaka előtt. Az egész csapat meghajol Robinak.

 

*

 

    -  Na, mit szól, Robi, tegnap elkötötték a drága bicajomat a nagybani  piac korlátja mellől. Nagy erejű csípőfogóval elvágták a  láncot, a szemetek. Azt ott is hagyták, meg a lakatot. Otthon az  asszony  nem  hitte el, hogy ez van... Hogy az 50 000-et érő járgánynak  annyi. Azt mondja: Má mégin hülyűsz itten!... Hülyül az   apád!,   mondom...  -  Jani  a  porta  párkányára  könyököl haverkodva.   Meséli,   hogy   váltott   a   közeli  postán  egy levélszekrényt  múltkor.  -  Csak  négyezer egy évre. Ennyiért a bolondnak  is  megéri.  Gondoltam  föladok egy levelet magamnak, csak   úgy,   próbaképpen.  Négy  nap  múlva  megyek,  megnézem, megérkezett-e?  Hétfőn  nincs.  Kedden nincs. Szerdán nincs. Na, mondom,  mese  nincs,  megkérdezem  a  postáskisasszonyt, mi van ilyenkor, hol van az én levelem, amit magamnak írtam...

    A   fal   mellett,   a   fehér   padon   betegek  ülnek,  és műanyagpohárból   narancsitalt   iszogatnak,   hozzá   süteményt harapnak.

    Kinn    a    bejáratnál    szorgalmasan    tevékenykedik   a csikkszedegető   nő.   Kihypóztatta   a  haját  mára.  Hófehérke szedegeti a büdös bagót. A nő a szájával ütemesen nyámmog. Lábán a szakadt harisnya meg van csavarodva.

    Robi  mélán  hallgatja  Janit,  közben  el-elnéz Jani széles válla    fölött    előre.    A    Biztonságos    Nándit   és   a pénztáros kisasszonyt  látja  állni  a  bejáratnál;  várják, hogy beérkezzen  a  szolgálati  gépjármű.  A sofőr valószínűleg Ökrös Vili  lesz,  de  az is lehet,  hogy a Bukta. Biztonságos Nándi pénzért megy   a  bankba,  láncos  bőrönddel,  a  pénztáros kisasszonnyal összeláncolva-lakatolva.  Nándi  nem  jöhet közelebb a portához, kénytelen a korlát mellől kiabálni Robinak:

    - Látta a medvebocsokat a parkban?

    - Hogy?!...

    - Azt kérdem, látta-e a medvebocsokat a parkban?

    - Nem kis róka?...

    -  Bocs!  -  mondja  Nándi,  és  elsiet  kifelé  a  kapun  a pénztáros kisasszonnyal  összeláncolva-lakatolva;  megérkezett az Ökrös-fogat.

 

II.

 

    Jönnek,  mennek,  elvonulnak,  átvonulnak.  Jönnek  a barna, meleg,  élre  vasalt nadrágok, eltaposott cipők, csizmák, díszes overálok  (püspöklila  alapon  apró, fekete madarak szállnak), a fűzős cipők.

    Egy nőn fényes kabát; vízhatlan, színjátszó anyag. A csempék visszatükrözik   a  lépcsőfordulóban.  A  fején  barna,  majdnem téglavörös színű kalap, a lábán hosszú szárú, fekete lakkcsizma.

    Lépcsőkön  fel, lépcsőkön le, vágtat a kartonozós lány, hóna alatt  nagy  pakkban  viszi  a  lejegyzett korokat és kórokat, a gyerekkori  tuberkolózis dokumentumait, menstruációs zavarokéit, fekéjekéit, oltásokéit.

    Miközben kint az utcán egy egész család eszi a banánt (három gyerek és a két szülő). A kuka mellett állnak, jóízűen zabálnak, húzzák, tépik a banán héját.

    Robihoz bizalommal fordulnak a nők:

- Mondja, hol lehet itt pisilni?   

    Lám, a kövér laboros lány is ugyanarra vágyik: fogja a fiúja kezét  a büfénél, és forró puszikat nyom a szájára, a kisujjukat összeakasztják, turbékoló galambok.

    Egy  férfi harsányan kiabál a kartonozó előtt. Az idővel van baja.  Hogy iderendelték, most meg közlik vele, hogy csak később kerül  sorra.  Zeng  a  folyosó  tőle. Kimegy a bejárat elé. Ott mindjárt  elkezdi  panaszolni  a dohányzó férfinak, hogyan járt. Szentségel. Aztán hűvösen kér egy cigit:

    - Adjon már, nem látja, milyen ideges vagyok!

    Orvosok  vonulnak  a  folyosón,  bekötött  szájjal  -  fehér Zorrók.

    Egy mamika talpig feketében elcsoszog:

    - Nem szól hozzám senki; hová megyek erre?...

    Robi  mintha  nem  jól  hallotta  volna:  kidugja  a fejét a kisablakon. De a gyászruhás addigra már eltűnt.

    Sehol  a  hó.  Bajára  indul  a  mentő,  a  sofőr érdeklődik Robitól, felhívhatná-e a feleségét a portáról?

    Hogy:  vigyen,  vegyen (négy/két/hét üveg?) pezsgőt, hallani az utasítást a telefonból.

    - Persze - feleli a férfi készségesen -, persze, anyukám.

    Vizes  Karcsi  a  falnak dőlve nyeli a piskótát. Levetette a kopott,  kék  munkaköpenyét.  Aranka,  a  nővérek nővére nyomban megjegyzi:

    -  Látja,  Karcsi, így mindjárt más! Nem ám mindig a mundér. Most már meggyőződtünk róla, hogy magának is van lába.

    Délig is elálldogál így a Karcsi, falat támaszt, figyeli, ki merészel  mobiltelefonozni.  Nem  az  ő  dolga az ellenőrzés, de szívesen  intézkedik.  Harcba  is  száll, ha kell. Volt rá eset, hogy  kellett. Pofon is elcsattant. A Karcsi adta. Miután kapott egy  nyakast.  Vagy  orrfacsarósat?  Tény, hogy a szemüvegének annyi  lett.  De  elintézte  az  igazgatónál,  hogy  az  intézet kifizesse,  hiszen ő az intézet érdekét védte. Most aranykeretes a  szemüvege,  szebb, jobb, mint a régi volt. Ha ezt is megunja, mondja, leken majd valakinek egy fülest.

 

*

 

    A hajléktalan férfi, aki a múlt héten három cserepes virágot hozott   be   (próbálta   őket  eladni;  láthatóan  elfagytak  a növények),  most  kifelé visz egy cserepes kis fát (leander?). A biztonsági  őr utána iramodik, eléri még a lépcsőn, megragadja a távozó  karját:  -  Ezt  itt szerezted minálunk, igaz? - Á, nem, mondja  a  férfi  nyugodtan.  Mire  az őr: - Még hazudsz is, te, hiszen  ma  virág  nélkül  jöttél  ide, láttam! - Nem, dehogy, ő virággal  jött,  igazítja ki az alak. Az őr arca paprikavörös. - Na tűnj! Még találkozunk!

    Van   olyan   takarítónő,  aki,  miután  kivágták  állásából (trehány  volt, lopott stb.), bosszúból visszajár az intézetbe - szükségét  végezni.  De csak akkor jön, amikor hasmenése van, és olyankor  jól összerondítja a kagylót, ülőkét, kövezetet, falat, ameddig  bírja  anyaggal,  aztán - mint aki jól végezte dolgát - úgy hagyja. A piszkos bugyiját a sarokba vágja.

 

    A  két  mentős a portával szemben lévő fehér padra ülteti az asszonyt.  A  lába  van  eltörve,  begipszelték neki. A mentősök keresik  a  tolószéket.  A  beteg  türelmesen  várakozik.  Olyan csapottas arcú, az orra ellaposodva, a szeme alatt sötét foltok, akár  ütésektől is eredhetnek, de lehet, hatalmas kimerültség az oka.  Régi  fazonú,  varrt  élű  piros  melegítőben van. A lábán maszatos  zokni.  Oda  tekint  most, a törött lábára. Pillantása nyugtázó.  Jó  nagy  marha voltam! Vagy megelégedést fejez ki az arca,  az  is  lehet. Ezzel a kis töréssel elleszek egy darabig, benn  a  melegben.  Nincs  otthona, családja, valaki, aki főzne, mosna  rá,  senki.  Se férj, se gyerek. Csak egy girhes macskája van, szőre-hullató, csipás szemű.

    A  mentősök  nem találják a tolószéket, végül a hosszú fehér toló-ágyra  fektetik  a  törött  lábú asszonyt. A kocsinak a baloldali  gumikereke  a guruló felületen el van rehülve. S ahogy a mentősök  tolják,  a kerék kacsázva szitál, hangot is ad: mintha az ágyon hanyattfekvő folyamatosan szellentene.

 

*

 

Megjöttek  a  műszakiak.  Ketten  hordják  föl az emeletre a tükröket,   a  mosdók  fölé  valót.  Meg  azt  a  kis  párkányt, piperepolcot,   a   porcelánt.  A  festő  Béla  két  ajtót  visz egyszerre,  plusz  kéri  a  portán a nagy kulcscsomót. Robi Béla ujjára  akasztja  a  nagy karikát. Béla lassan fordul a hóna alá csapott   ajtókkal.   Az   egyik   műszakis   fiú  (50-55  éves) hihetetlenül nagyorrú. A másik, a Lajos, pápaszemes, a szemüvege folyton  le  van  csúszva  az  orra  hegyére,  ők  ketten nagyon szomorúan  vonulnak, mindig párban, nem tudják elhagyni egymást, kicsit hasonlítanak is már egymásra, mint az öreg házasok, 30-35 éve  dolgoznak  (ez  persze  túlzás)  együtt. Szép az idő. Nincs szél.  Nincs fagy. A kecskeszakállas festő Ernő hangos nagyon. Ő csak  le-föl  sétál,  rém  súlyos  léptekkel,  a  lépcsőkön. Nem cipekedik,  mégis mindig morog. Festeni sem fest nagyon, csak az overálját  kente  jól  össze,  meg  az ingét. Tényleg olyan, úgy fest,  mint  aki  nagyon dolgos. Reggelente elfüstöl néhány szál cigit,  megreggelizik,  megissza  a  kávét, a kólát, még egyszer rágyújt, aztán mondja, hogy most akkor neki kell állni dolgozni, de  ő  még  előbb  szarik.  -  Na, mi van, tárva-nyitva az ajtó, igen?!  Na,  mi van, sétálgatunk, sétálgatunk?! Na, mi van, csakúgy  elhagyjuk  a  szolgálati helyünket, mi?! - Ilyeneket kiabál (mindig  kiabál)  a  portásnak  (Robinak  vagy másnak), az Ernő, miközben  komótosan,  egész  testét billegtetve lépdel föl-alá a porta előtt.

 

*

 

    Áll  a  nő a plexin túl, jó egy méterre a portától. Robi épp telefonál, de azért fölpillant, kitekint a plexi-fülkéből.

    - Taxit! - sóhajtja a nő.

    Robi   int,  hogy  azonnal  intézkedik,  és  beszél  tovább, valamilyen  számlát  lobogtat  a kezében, bemondja a telefonba a számla számát: 007754, az összeget: 1115. Mire leteszi a kagylót -  a  nő  eltűnik.  Robi csodálkozva tekint körbe. Kis idő múlva újra megjelenik a nő a plexi előtt.

    - Most akkor mi legyen? - kérdi Robi aggódóan.

    - Kicsit várjon. - Így a nő. - Összeszedem magam.

    Valóban  gyengének  látszik,  arca  sápadt,  szeme beesve, a járása bizonytalan.

    -   Talán   inkább  vissza  kellene  mennie  az  orvoshoz  - tanácsolja neki Robi.

    A nő lemondóan legyint:

    - Meggyógyulni? Ugyan!...

 

*

 

    Festő   Ernő  a  kólát  rázza  a  büfénél.  Rajta  tartja  a hüvelykujját  az  üveg  száján,  lassan  engedi  ki a szénsavat, sziszeg  a kóla, sziszeg az üveg, sziszeg az Ernő - úgy fest így az  Ernő  a  sűrű,  fekete  bajszával,  loboncos  hajával, amely eltakarja  a  fülét,  úgy  néz  ki  az  Ernő  tisztára, mint egy sziszegő, borzas borz.

    -  Hé! - kiált oda vizes Karcsinak két böffentés közt. – Már készíti  Aladár  a  dobogódat,  Törpe! Három lépcsős lesz. Annyi elég neked, hogy elérjed a kilincset?

    - Persze.

    - Az lesz ráírva, hogy „Karon ülő gonosztevő”.

    -  Jó.  És  én majd arról figyellek téged, mikor szöksz át a kocsmába. Aztán jelentem a főnöködnek.

    - Rendben. De én nem köpenyben megyek ám át. Soha abban...

 

*

 

    Ahogy  a  sürgősségi  mentősök tolják kifelé az intézetből a beteget,  s  ahogy  ő fekve, a feketekeretes szemüvegén át a kék eget  nézi  merengve, és már rajta az infúzió - oly nyugodt, oly csöndes  is,  mintha  a halál útján suhanna az öreg, s közben az utcán  bömböl  a  cirkuszt  reklámozó hangosbemondó; szép tiszta idő, enyhe szellő jár, lengedeznek a lombok.

 

*

 

    Hatalmas csattanás; Robi kiszalad a fülkéjéből, de már akkor arccal  a  kövön  fekszik  a csecsemő. A babakocsi felborulva. A fiatal  anya  épp  tápászkodik  föl  a  kőről,  fölkapja  a síró csecsemőt,   megrázza.   A  babasírás  abbamarad.  A  kis  kezek megállnak  a levegőben. Síri csend a folyosón. Az anya még egyre rázza  a  kicsit. Aztán vigyázva a kocsiba helyezi a mozdulatlan csöppséget.  Ránevet. Rákacag. Lassan elindul vele. Tolja kifelé a babakocsit. Egyre nagyobbakat lép. Már szalad.

 

*

    Idős  pár totyog el a porta előtt, hajlottan. A férfi magas, vékony,  ősz hajú.  Az  asszony  sorolja neki, hogy mit intézett. Szorosan  a  férje  füléhez  hajol.  „600”,  vagy:  „6000” – ezt mondja. És hogy minden jó lesz. „Majd meglátod”.

 

*

 

    Hirtelen  és  vadul támadt föl a szél. A bejárat előtti öreg pálmafát döntögeti. Az imént még fényesen sütött a nap, az utcán kigombolkozva sétáltak a járókelők, most meg már itt a vihar, ki akarja  lökni  a  nagy fát az úttestre. Kisebb jegenyék (legény-jegenyék)  is  hajladoznak  odább.  A  járda  egy  élő lucsok. A hirtelen  zápor  pillanatok  alatt elverte a port: kis kanálisok folydogálnak  szerte.  S  közben  fönn,  a felhők közt egy nagy, szabad  térség  megnyílik.  Akárha  az  ég hasadna föl. Fényözön zúdul  lefelé,  egyenesen  a hajladozó pálmafára. A millió csepp felragyog.  Fönn  a  fényes  nyílás. Lenn, a pálmafán, a pálmafa ágán a tündökletes ragyogás.

 

*

 

    Megcsörren a telefon. Kérdezik Robitól:

    - Van-e barack? Hát gomba? Na és tojás?

 

  

 

 

---

  

Oldal: Új nap
Kaszás Máté írásai - © 2008 - 2024 - kaszas-mate-ferenc.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat