Kaszás Máté írásai

Regények, elbeszélések, novellák

 
Kaszás Máté

Gy.

 

Azt hiszem, most már beszélhetek apámról és a nőről, akit apám végzetesen szeretett.

    Mindezt  anyámtól  tudom. Akkor  mondta  el  nekem, amikor apám elment  tőlünk.  Megkérdeztem,  honnan  tudja. Mert abban biztos voltam,  hogy  nem  apám vallotta be neki. Apám ugyanis soha sem ismerte  volna  el,  hogy  szeret  valakit.  Mindig  azt mondta, őbelőle  hiányzik  az arra való érzékenység. Az ő szíve teljesen hideg. Nem tehet róla, senkit sem tudna szeretni. Sajnos anyámat sem szeretheti teljes szívvel, viszont tiszteli és becsüli.

    Anyám  azt  válaszolta nekem: ő érzi, hogy apám most valóban szeret valakit.

    Kár, hogy elment apám. Elvitte magával a titkát. Nem hiszem, hogy  valaha  visszajön  még  hozzánk.  S  ha  mégis,  akkor sem valószínű, hogy beszélni fog róla.

     Ha  elgondolom,  hogy köztünk élt, s hogy ennek az időnek a vége  felé  egy  másvalaki iránt egészen nyitottá tudott lenni a szívével  -  ez  olyan  érzést  vált  ki bennem, amitől teljesen elbizonytalanodom. Mintha mellettünk (anyám- s énmellettem) apám csak  eltékozolta  volna az idejét, úgy érzem. Azt hiszem, ebben nagy   igazság   lehet.   Szerintem   apám   sokszor   és  sokat gyötrődhetett   köztünk,  amiről  mi  természetesen  semmit  nem tudtunk.  Gondolom,  csakis  úgy  örülhetett  napi  emlékeinek a nővel, hogy előttünk hamisan (persze kényszerűen hamisan, én ezt belátom) másvalamitől eredeztette örömét. Ha pedig bánata volt - a  bánata igazi okát sem nevezhette meg soha. Gondolom, hogy így lehetett.  Mert  a kímélet apám részéről mindig nagyon nagy volt felénk.

    S  bár  én  egyszer  sem láttam a nőt - nem tudok róla, hogy láttam  volna -, mostanában mégis gyakran elképzelem az arcát, a kezét,  a  tekintetét, ismeretlenül is örök ismerősnek érzem, ha már egyszer ekkora hatással tudott lenni apámra.

     Persze  nem  is  biztos, hogy apám mindvégig szerette azt a nőt.  Abból  gondolom,  hogy  elmondta  egyik álmát nekem, azzal zárva  beszédét,  hogy  a szeretet és a gyűlölet ugyanazon tőről fakadnak,  s szerinte mindkettő olyan heves vérmérséklettel jár, hogy  amíg uralja az embert, szüntelenül áthullámzik egyik érzés a másikba.

     Azt  álmodta,  hogy  egy  férfi  jött  el hozzá, s tanácsát kérte,  mit  tegyen: a fia reménytelenül szerelmes egy lányba, a lány  csak bolondítja a fiát, s neki látnia kell, hogyan emészti gyerekét  a  bánat.  Álmában megkérdezte apám a férfitól: csupán ennyiről  van  szó?  A  férfi  szemérmesen bevallotta, hogy ő is szereti  a  lányt,  mi több: a lány is szereti őt, a fia azonban nem  sejt  semmit,  nem  sejti,  hogy  neki  bármi  köze lenne a lányhoz.  Apám  azt tanácsolta a férfinak, hogy vegye elő - így, ezzel a szóval mondta neki -, vegye elő a gyűlöletét. Maga már -intette  -  meglett  ember,  igazán  nem  értem,  mért  nem él a gyűlölettel,  hiszen  ha szenvedélyesen szeretni képes egy ilyen fiatal teremtést, akkor tudnia kell kitartóan gyűlölni is.

     De  meglehet,  apám  nem  is álmodta ezt a történetet, csak kitalálta,   s  kíváncsi  volt,  hogyan  fogadom  én.  Talán  az arckifejezésemet lesve akart megbizonyosodni a gyűlölet erejének lehetőségéről.

     Nem szóltam akkor semmit.

     A  pöcfoci  fagolyóját,  emlékszem,  apám  odahelyezte maga mellé  a  fotel  karfájára,  egyik lábát átvetette a másikon, és átszellemült   arccal   nézni  kezdte  a  tévében  azt  a  félig művészeti,  félig  tudományos  tárgyú  japán  filmet,  amely egy Osikoia    nevű   színész   rendkívüli   koncentrálást   igénylő szereptanulását követte nyomon.

    A  legenda  szerint  egy  lány  beleszeretett  egy buddhista szerzetesbe,  a  szerzetes  nem  viszonozta érzelmét, harang alárejtőzött  előle,  s  ezért  a lány gyötrődve szenvedett, később pedig  belehalt  bánatába.  A halálban újra találkoznak, s immár egyesülnek   a  harang  alatt.  A  színész  erre  a  mérhetetlen erőfeszítést  követelő  kettős  szerepre  készült,  közben pedig orvosok figyelték a szívét. Tulajdonképpen a szív teherbírásáról szólt  a  film. Hogy bizonyos helyzetekben a szívritmus lelassul 50 és 60 közé percenként, de ugyanezen lélegzetvétel ideje alatt akár  210-re  is  felszökhet.  És  hogy  ez az ingadozás mekkora próbatétel a szívnek.

    Apámmal  együtt néztük a számítógép szerkesztette rajzokat a szívről.  Tekintetünkkel  követtük a vér áramát, haladtunk előre az  artériában,  láttuk az érfalban a hozzá csatlakozó különböző szerveket vérrel ellátó erek szájazását, míg a másik pillanatban az   Osikoia   nevű  színész  feszült  arcán  néztük  a  patakzó verejtéket.  Azt  kérdeztem  akkor  apámtól, ezt most leöntötték vízzel?  Mire  apám  nagyon  keményen,  megrovón  leintett.  Mit képzelek,  ez  itt nem trükk, ez halálosan komoly dolog! És hogy örülne,  ha  a  továbbiakban  nem  zavarnám ostoba kérdéseimmel. Legalább  tartsam  csukva  a  szám,  ha  már  hiányzik belőlem a pillanatot tisztelő megilletődöttség.

     A  verejték,  ami  ezek  szerint  teljesen valódi volt, már hosszú  csíkokban  fénylőn  csordogált  alá  a  színész arcán és nyakán,  mellette  egy  fekete  mezőben  számok ugráltak: 198...199...  200...  201...  202...  -  a  szív  hallhatóan veszettül kalapált,  a lezuhanó harang alá való beugrás ideje érkezett el, még  egy pillanat kíméletlen feszítettség, s máris zuhant... – A harang  zuhant  le, igen, de a fotel karfájára helyezett fagolyó is ugyanakkor esett le a földre.

     Nem mertem megmozdulni.

     A  lepottyant  fagolyó,  miután tompán koppant a szőnyegen, gurulva  nekiütődött a szekrénynek, majd onnan visszaverődött és a  következő  pillanatban  éles  hanggal nekicsapódott az asztal lábának.

     Apám  sem  mozdult  meg. A képernyőt nézte. Noha bizonyosra vettem,  hogy  közben  a  fagolyó neszezésére figyel. Meg persze legbelül,  mélyen  magában, másvalamire is. Igaz, ezt csak utóbb gondoltam így.

     Négy hónapig maradt még velünk.

     Azt  mondta,  amikor  elment,  nem  magáért  megy el, hanem mindnyájunkért, majd megértjük egyszer.

     Előtte  való nap megállás nélkül esett az eső, a nyirkosság beivódott  a falakba, a szőnyegekbe. Amikor apám épp indult el - mintha  csak ő rendelkezett volna így -, abbamaradt az esőzés, a víz tócsában állt az udvarunkban, meg-megcsillant benne a felhők mögül kibukó nap.

     És  ez,  ez  a  hirtelen  jött  jobb-idő,  ez  is  csak még képtelenebbé tette a helyzetünket. Nem igen tudtam elhinni, hogy egy ilyen fényes napon veszítem el apámat.

     Nem a nővel él, akit, igazán nem tudhatom, szeretett-e vagy sem.  Talán  még  maga  sem tudta. Viszont, azt gondolom, idővel valami  jelre mindenképpen föl kellett figyelnie magában, valami szokatlan, addig nem érzett határt észre kellett vegyen magában, hogy  többé  már  nem a régi önmaga. Lehet, azt kérdezte magától akkor: most én melyik magam vagyok?

     Nem  a  nővel él; egy Gy. nevű faluban lakik magányosan, és már egészen öreg. Azok mondják, akik látták.

     Tudom,   hogy   nem  fogom  fölkeresni  soha.  Végül  is  a távozásával   leckét  adott.  Nem  is  várom  vissza.  Csöndesen temetem.

     És  mosolygok  néha.  És  némán  ismételgetek egy mondatot, amiről  persze  tudom,  hogy  szamárság,  hiszen csupán véletlen egybeesés, nem több: befelé suttogom.

 

 Read more

 

 Kaszás Máté további oldalai:

 

 http://kaszas-mate-ferenc.hupont.hu/1/konyvek

 http://kaszas-mate-1953-iro-novella.oldalunk.hu

 http://proza-km-regeny-novella.hupont.hu/4 

 http://kaszas-mate-uj-konyve.hupont.hu

 http://jo-novella.hupont.hu

 https://kaszas-mate-novella.iwk.hu/

 https://kaszas-mate-1953-iro2.webnode.hu

 http://cms.kaszas-mate-1953-irasai.webnode.hu

  http://www.regeny-novella-kaszas-mate.eoldal.hu 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -

kisteherauto-berles.hupont.hu

3. NAGY GÁZSZERVIZ KFT. Kazánjavítás, gázszerviz, gázszerelés 06204260249

► Gázkazánjavítás, karbantartás, cirkószerviz, gázszerviz és gázszerelés rövid határidővel Fejér megyében és Érden. Hivatalos márkaszerviz.

kazandoki.hupont.hu

4. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron

kisbusz-berles.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

3. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145

► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása

csovill.hupont.hu

4. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

5. Zavarja a penész és a kellemetlen szagok? +36209884170

► Egészségünk érdekében fontos figyelmet szentelni a gépi szellőztetésre ! A légnedvesség és a kellemetlen szagok ventilátoros elszívása létkérdés ! Komfortérzetünk és lakásunk állaga is veszélybe kerül légtechnika nélkül!

elszivo.hupont.hu

6. Wernig elszívó ventilátor javítás - szerelés +36209884170

► Wernig WC - szagelszívó és fürdőszobai párátlanító ventilátor javítása non - stop. Időszakos karbantartás , 0 - 24 készülék szerelés,időrelé beállítás,kondenzátorok cseréje. Egycsöves központi rendszerek kiépítése, nagynyomású kisventilátorhoz

wernig.hupont.hu

7. Expert Orosz Cseh Szlovák Fordítócsoport

► Orosz, cseh, szlovák, angol, német fordítás anyanyelvi fordítóktól RUSSIAN, CZECH, SLOVAK, HUNGARIAN, GERMAN TRANSLATION FROM NATIVE SPEAKERS

expert-fordit.hupont.hu

8. Pokolba a szépfiúkkal - Al Diablo con los Guapos

► Ez a honlap a romantica cstornán lévő Pokolba a széfiúkkal című sorozatrol szól

pokolbaaszepfiukkal.hupont.hu

9. Eladó ingatlanok Debrecenben INGATLANKÖZVETÍTÉS, FELÚJÍTÁS, HITEL

► Az értékesítés átmenetileg szünetel !!!

ingatlan-debrecen.hupont.hu

10. ♥•••Sztárok•••♥

► ღƸ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒღღ♥ღItt Sok Sztár Meg Található Jót Lehet Benne NézegetniღƸ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒღღ♥ღJó Böngészést Kívánok•.••♥

sztarok-selena-miley.hupont.hu

11. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

12. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

13. SZTÁRLEXIKON

► Keressd a sztárt és megtalálod!Itt!

mindensztar.hupont.hu

14. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

15. Méhész kelékek forgalmazás

► Méhészkellék kategóriák MÉHÉSZBOLT (227) Termék AKCIÓS TERMÉKEK (41) Anyaneveléshez szükséges kellékek (18) Anyarács (4) Cukorlepény (2) Egyéb méhészeti segédeszközök (13) STB

meheszaruhaz.hupont.hu

16. Bite Fight.hu: Wolf Rieder Klán [W.R]

► Sziasztok! Itt mindent megtalálsz a Wolf Rieder Klánról ami csak érdekel!Ha valami hibát veszel észre csak szolj és megpróbálom orvosolni a problémát.A honlap szerkeztője: Saszta.

wolf-rieder.hupont.hu

17. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300

► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300

hulladekudvarbudapest.hupont.hu

18. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

19. FOGÁSZATI MAGÁNRENDELŐ ENYINGEN

► A megnyerő, szép mosolyt mindenki megérdemli

cirt.hupont.hu

20. Fülöp Menyhért plébános

► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa

fulopmenyhert.hupont.hu

21. TESTAMENTUM - az Ön életéről szóló biztosítás

► A biztosítás fő célja, hogy Ügyfeleink még életükben gondoskodhassanak végtisztességükről, illetve megkímélhessék szeretteiket a temetés költségeitől. 06-20/5985305

alkony.hupont.hu

22. Brosch Zoltán egyéni vállalkozó honlapja

► Műanyag termesztőedények, konténerek, palántázók, fóliakonténerek, függesztékes kaspók, magvető tálcák, szaporító tálcák, szívató tálcák, tőzeg, perlit, ültető keverékek forgalmazása

muanyagtermesztoedeny.hupont.hu

23. A világítótorony

► Természetesen mindenkiért.

avilagitotorony.hupont.hu

24. ETIK PONT - Nyílászáró GYÁRI Szakkereskedés-Keszthely és a Balaton körül

► Fő szolgáltatásunk minőségi műanyag, és fa nyílászárók értékesítése. További termékek: árnyékolástechnika (redőny, szúnyogháló), VELUX tetőtéri ablakok, HÖRMANN garázskapuk.

etikpont.hupont.hu

25. Rábafüzes

► Sokunk szülőfaluja, lakhelye : RÁBAFÜZES

rabafuzes.hupont.hu

26. Széki Kapusi István hivatalos honlapja

► Erdély, a Mezőség, szülőfalum Szék. Varázslatos mesevilág, ma is élő hagyományok kifogyhatatlan forrása, drága szülőföldem.

kapusi.hupont.hu

27. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

28. ARION 2012

► IRODALOM KÖLTÉSZET NOVELLA MŰFORDÍTÁS

thepoet.hupont.hu

29. Szélvédő javítás Budaörs Sport u. 3.

► Azonnali, garanciális, olcsó szélvédő javítás Budaörs Sport u. 3. Telefonszám: 06 30 602-6000 és 06 70 602-6000

szelvedojavitasbudaors.hupont.hu

30. BALATONOS PÓLÓK KÉSZÍTÉSE

► Egyedi minták - Olcsó árak

balatonospolo.hupont.hu

31. Festett címergyűjtemény - Painted coat of arms collection

► Festett címer, üvegkép, pasztell, akvarell-akril portré, festett kövek. Rendelhető mintákból és saját küldött képről.

festettcimerek.hupont.hu

32. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

33. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

34. NAPKEZŰ..............................Kézápolás műköröm építés

► Egy nő külsejének - csakúgy, mint az ápolt szép haj - meghatározó része a szép köröm is.Többletszépséget ad, így Önbizalom növelő szerepe is lehet!

napkezu.hupont.hu

35. Női Ékszerek Nyakláncok,Fülbevalók,Karláncok,Órák, Egyedi szettek

► Ezen az oldalon különféle női ékszerek kiegészítők, fülbevalók, láncok, gyűrűk,esküvői szettek, kulcstartók órák és egyéb kiegészítők találhatók elérhető áron..

noiekszerek.hupont.hu

36. sok100hektartermofold.hupont.hu

► Eladó nagy területű szántó és erdő ingatlanok ingyenes közvetítési lapja

sokhektar.hupont.hu

37. D a n i s R A C I N G

► www.DanisRacing.hu

danisracing.hupont.hu

38. Itt a Nagy Lehetőség!

► Legyen Sikeres, Fiatalos és Érezze jól magát, a Csodálatos Ganoderma Gomba Segítségével!

nagysiker.hupont.hu

39. http://naruto-shippuuden.hupont.hu

► ezen az oldalon nagyon sok minden megtalálható a NARUTOROL és remélem sokan jöttök mert télleg jó oldal.

naruto-shippuuden.hupont.hu

40. Csak egy mondat, minden egyes nap!

► Íme! Történetek, melyek naponta csak egy mondattal bővülnek! Valamint grátisz: Megmagyarázások(k)!

csak-egy-oldal.hupont.hu

41. TWILIGHT FANOK KLUBJA

► Sziasztok!Ez itt egy Klub weblapja!Nézz körül!

twilightfanokklub.hupont.hu

42. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

43. cibakilaci@hupont.hu

► Néhány gondolat Cibakházán

cibakilaci.hupont.hu

44. "Hal helyett hálót!" Önfoglalkoztatás állami segítséggel.

► Semmi sem az aminek látszik.

felemeltfejjel.hupont.hu

45. Diószeghy-Villa Siófok/Széplak magánszálláshely. (36)309449991

► Siófok felnőttbarát szálláshelye. Stúdió-apartmanok,szobák kiadók!Wifi,SíkképernyősTV, teakonyha. A szálláshely csak 6 éven felüli vendégeket fogad, és bulizásra nem alkalmas.

vendeghaz-dioszeghy.hupont.hu

46. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

47. Autómentő tréler bérlés Budapest

► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!

trelerberles.hupont.hu

48. divatFashion

► Itt mindent megtalálsz ami a divatal kapcsolatos legyen az öszi,nyári,tavaszi vagy téli trend. És jobbnál jobb ruhadarabok közül válogathasz kedvedre

divatfashion.hupont.hu

49. Reti Zoltan fafaragas-butor.hupont.hu

► Keresse fel honlapomat! Ha felkelti érdeklődését, netán készíttetni szeretne bármit, amik a fotókon láthatóak, szívesen állok rendelkezésére.Ha netán észrevételt, megjegyzést is írna,az email cimemen, szívesen venném azt! Köszönöm!

fafaragas-butor.hupont.hu

50. Építési e-napló

► Megoldjuk az e-napló megnyitását és vezetését Ön helyett! Felelős Műszaki Vezetés

e-naplo.hupont.hu

51. Martina Stossel

► Szerintem mindenki ismeri Martina Stoesselt.A Violetta cimu sorozat foszereplojet,nos ez az oldal rola szol!Erdemes megnezni minden lapot mert ezek folyton frisitve vannak.A masik blogom cime: Tini-martina.gportal.com

tini-martina.hupont.hu

52. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

53. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)

► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!

biblikusrejtvenyek.hupont.hu

54. Villanyszerelés a hét minden napján 0-24 óráig mobil: +36/20/519-2843

► Villanyszerelés, riasztószerelés, kaputelefon szerelés, kaputechnika

leszkocsaba.hupont.hu

55. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

56. FORD alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Gyári alkatrészek,Utángyártott alkatrészek elérhető áron Miskolcon. FORD-ESCORT, C-MAX,GALAXY,FIESTA,FOCUS,FUSION,KA,MONDEO,RANGER, S-MAX,TRANSIT alkatrészek elérhető áron..

fordalkatreszmiskolc.hupont.hu

57. NEW LOOK WEBDIVATHÁZ

► Népszerű Angol divatmárka termékeit - ruhák, topok, farmerek, bőrkabátok, cipők, csizmák, szoknyák - forgalmazzuk Magyarországon webáruházunkban. Internet áruházunkban az exklúziv és casual divatárúkat megrendelés alapján szállítjuk házhoz.

newlook.hupont.hu

58. FEMARKZSALU KFT.

► Köszöntjük weboldalunkon!

femarkzsalu.hupont.hu

59. • INGATLANCENTRUM-INGATLABIZNIC- SOS DELPESTEN

► Szeretnék kivenni részüket az SNC devizapiac nyereségéből.

antik-sos.hupont.hu

60. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

61. Margó Masszázs

► Masszázs a testnek és a léleknek! Egyénre szabott kezelések, masszázsok, energetizáló technikák, fogyasztás, illóolajos testkezelés, köpölyözés, reflexológia!

margomasszazs.hupont.hu

62. Csajos oldi!

► :):):)

csajoos-oldi.hupont.hu

63. Egyedi faragott csont ékszerek

► Maori Újzélandi és egyéb kontinentális minták marhacsontól és szarvas agancsból készítve. Egyedi ötletek megvalósítása is.

kcsontekszer.hupont.hu

64. Őshonos vetőmagok, állatok, önellátás, paraszti élet

► Célunk vetőmagok, állatok génmegörzésének szaporításának, paraszti életnek, önellátásnak ismeretei átadása a következő fiatal generációnknak nagymamáink hagyományainak átadása!

oshonosvetomag.hupont.hu

65. FODRÁSZAT & MŰKÖRÖM STÚDIÓ

► MŰKÖRÖM, MANIKŰR GÉL-LAKKOZÁS, (NŐI-FÉRFI) FODRÁSZAT

mukoromvilag.hupont.hu

66. Essen Gyermekétkeztetési Kft. -Étkeztetés,Vendéglátás,Szórakoztatás -

► Étkeztetés - Vendéglátás - Szórakoztatás - Rendezvényszervezés - Kiszállítás Céges, családi, baráti összejövetelek, rendezvények, bálok, lakodalmak szervezése és lebonyolítása

essen.hupont.hu

67. Duguláselhárítás Győr SOS szervíz

► Dugulás,Duguláselhárítás,Vízvezeték szerelés Győr azonnal falbontás nélkül, A hét minden napján Győr + 60 Km Tel: +3670/626-00-60

dugulasprofi.hupont.hu

68. Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Sebészeti Osztály

► Minden ami sebészet és azon túl... Egy kórházi osztály élete belül és a falakon túl

florsebeszet.hupont.hu

69. Egy különc művei, aki a 2-ik évezred végén és a 3-ik évezred elején élt

► Gépeket irányít Száguld együtt vele Ez a nagy rohanás Lesz az ember veszte (nagyapám, Mangel Károly, Ébredj Ember verséből, 1976 július 6-7)

heturobi.hupont.hu

70. Frissen vágott csirke-kakas őstermelőtől házhozszállítva pipifarmról!!!

► Válassza a hazai mindíg friss csirkét, mesterséges hústömegnövelök,színezékek nélkül!!!

pipifarm.hupont.hu

71. Csajos oldal *-*

► Tippek♥Sztárok♥Szépség♥Képek♥Receptek

atevilagod.hupont.hu

72. KOWAX SE

► Ez a legendás MÜTEX SE udódja a KOWAX SE honlapja

kowaxse.hupont.hu

73. ORVOS-KOZMETIKAI FIATALÍTÓ KEZELÉSEK A STÍLUS SZÉPSÉGSZALONBAN

► HIFU® BŐRFESZESÍTŐ FÓKUSZÁLT ULTRAHANG/VITALÉZER HIDEGLÉZERES TERÁPIA/CESARE® LED MASZK FÉNYESZTÉTIKA/INTRACEUTICALS KEZELÉS/ MARIA GALLAND KEZELÉS/ERICSON KEZELÉS/BIODROGA KEZELÉSEK/DERMAROLLERES KEZELÉS/ FODRÁSZAT/MANIKŰR/PEDIKŰR/KÖRÖMÉPÍTÉS

stilusszepsegszalon.hupont.hu

74. Ruha-Barlang

► Újszerű gyönyörű ruhák Újszülött mérettől egészen Molett méretig!Férfi-Női-Gyermek!Gyere egy kis BARLANG túrára!!!

ruha-barlang.hupont.hu

75. ABS Jeladók MaTi-CaR Alkatrész - ABS szenzorok elérhető áron Miskolcon...

► Új, utángyártott ABS jeladók; ABS szenzorok; KERÉKFORDULATSZÁM érzékelők, KERÉKFORDULATSZÁM jeladók szinte minden autótípushoz elérhető áron.....

absjeladokmindenautohoz.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 11
Tegnapi: 22
Heti: 68
Havi: 85
Össz.: 56 316

Látogatottság növelés
Oldal: Nappali Ház
Kaszás Máté írásai - © 2008 - 2026 - kaszas-mate-ferenc.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »