Kaszás Máté

Röndös zsír

  (Úgy níztek rám! Húúú!…)

– …Eladott ez mindöniket, gyerökök. – Mi mindent? – Pincei berendezést. Ásót. Lapátot. Hajaj, mire került a Pali bácsi, bizony!… – Hány éves most, ’84…? -…’5. – Úristen!  – Úgyhogy ez már végleg… – Mikor született? – …1-be’. – Akkor még harcolt az első világháborúban? – Semmi se, se katona, semmi se vót! – Ez jól kifogta. – Nem vót ez katona se, semmi. – A második világháborúban sem? – Akkor nem kellett már! Már öreg volt. – Hány éves? – Hát… akkor is már 45 körül. – Hogyhogy…? – Hát nem kellett. Árkot azt kellet menni ásnia, Dunaszekcsőn vót, azt tudom, mondta a berkösdi Feri sógor felesége, hogy: te, sógor, azt mondja, a Maris, a felesége, megírta,  ott vótak, azt mondja, a Pali sógor, a szilágyi, Dunaszekcsőn, lövészárkot ásni, azt mondja, belűttek a ruszkik, senki nem maradt ott… Na, mondom, ezek védik ám a hazát!… – Más szóval nem is volt fegyvere? – Nem hát, persze. Csak ásó, lapát. – Az aztán túró… – Hogy? – Dobtáras se? – Ennek?!…Hajaj, gyerökök, de sokat tudnék én mesélni,  jaj istenem! Aki, mondjuk, egy kicsit fölfigyelt fontosabbakra, vissza tud emlékezni, milyen, hogy s mint. Mikor nem vót és ettünk vóna vagy ittunk vóna… Visszafelé, ott a folyó partján, föl vót dűve egy láda zsír. Vót benne ilyen… tudjátok… röndös zsír. Menekültek visszafelé. A másik meg - mert akkor nem vót így motorizálva még - lovaskocsi vót. Egy hordó rum vót rajta, de kieresztették. Ott akkora szag vót!… – Huhúúú!… – Mink nem kaptunk. Kiengedték, ne jusson az ellenség kezibe. Kieresztették és beeresztették a folyóba. – És nem lehetett akkor odamenni inni? – Nem vót abba’ már semmi. Nekünk nem jutott. Beeresztették a folyóba. – De hát amikor folyatták… – Hát de ki vót ott? – Lelőtték volna azokat az embereket? – Mink nem vótunk ott. – Csak úgy kieresztették? – Hát látták, tudták,  hány a kettő. Azok persze elébb mind megtőtőztek. Vitték magikkal a csuvasok! A többit meg kieresztették… – Húj! – Mer’ ha az ellenség kezibe jut, ugye, akkor az megvadul. – Papa, és körülbelül hány évig voltál katona, 1 évig? – Ja, én összesen 8 hónapig. Akkor megsebesültem. – Hol? – Itt. – Itt…?! – Itt, itt. – Hogyhogy? – Itt, a karomon. – Magyarországon? – Magyarországon hát… izé… állomás… Csap… – Csapnál? – Csapnál, igen. Határállomásnál. Ott sebesültem meg. Az má’… Magyar földön sebesültem meg. – És hogy történt? – Há’ hogy történt! Visszavertek bennünket ezek a ruszkik, mink meg megint vissza, és akkor, mikor gyüvünk vissza, a zászlóaljparancsnok megállít bennünket: hová? hová? Azt a parancsot kaptuk, zászlóaljparancsnok úr… Kivette a pisztolyát: azonnal vissza és a zárást elfoglalni! Azt mondja neki a zászlós közülünk: őrnagy úr, alázatosan jelentem, 22-en vagyunk már csak a századból… És má’ innen láttuk a másik oldalt is.  Azt mondja, a harmadik századnak akkor is ki kell tartani!… Nem vót mese. Pedig a zászlós le tudta vóna lűni, a Vili zászlós, az őrnagyot. Ahogy én is. De hiába. Visszafordultunk, és elmentünk egy 15 méter lépést, és bumm!… Haláleset nem vót, de a kocsis is megsebesült, tele vót szilánkokkal,  meg nem tudom… Én meg, én idekaptam… – Erdőben volt? – Neeem! A városnak a szélibe’. Se árnyék… egy két lebegő, nyárfa, semmi, így mint ahogy itt kinézünk az ablakon… A ruszkik  odább vótak… – Olyan helyen kaptál sebesülést? – Há’ hogyne. Ha énnekem, ugye, egészségügyi vótam, a hordágyrúd nincs itt a karomon, így, balvállas vótam, itt kaptam, akkor én szíven kapom. Akkor nekem végem. Itt akadt meg a szilánk, tojás nagyságú… – Pfúú, az aztán nem akármi! – Bizony nem. Sátoraljaújhelyen operáltak, éjfélkor, egy főhadnagy. Azt mondta:  bajtársam, magának a sebe egy vagyont ér… Hőőő, nagy szó vót ám! Szabolcsi sógorral vótunk, de én nem emléköztem rá, mert elaltattak, és olyan kóbult vótam, de valamit, valamit, úgy mégis, úgy, úgy, úgy… Azt mondja: te sógor, hallottad a főhadnagy bajtársat? Bajtárs vót akkor… Valamit, valamit. Arra gondolok,  hogy az én seböm, amint hát érzöm, ugye, mostanában ez nem gyógyul meg. Na látod, azt mondja. Gondolom, arra gondolt ő is: mire az én seböm meggyógyul, vége a háborúnak úgyis. – Szilágyra is bementek? – A ruszkik? Há’ hogyne! Szilágyot kikerülték?… Csak egy járőr... 12 embör, vagy nem tudom… Utána aztán az oszlop  ment körösztül, vitték a szénát kocsiszámra. – És  mit szóltak az emberek, mikor azok jöttek, nem féltek tőlük, a ruszkiktól? – Hát úgy vót, hogy a némötök mentek itt ki,  a Krammerék házánál, Pécsvárad irányába, ott ahol a pincénk meg a Perlaki Józsi bácsi pincéje van... Kátoly felül meg lovas kozákok gyüttek be. Keresték ám, elmentek a lövészárkokba, keresték űket: Germáncki, germáncki: tátátátá…! Úgy lüttek, mint a rosseb. – Géppisztollyal? – Énneköm meg föl vót kötve a karom, úgy níztek, hogy megettek vóna a szömeikkel, agyoncsaptak vóna. Mert látták, olyan idős korban vagyok, hogy hát én is kint lehettem a fronton, és megsebesültem… Nem jó szívvel néztek rám, de nem tettek semmit. Úgyhogy apám oroszul nagyon jól tudott, és elgyütt velem Pécsváradra… Ott civilorvos nem vót. Az állatorvos kezelt… – Húúú!… – De éppen úgy tudott, mint a másik. Apám meg, izé, tudott né… oroszul. Pécsvárad tele volt ruszkival. Mentem, föl vót kötve a karom. Úgy níztek rám!…

 

Oldal: Röndös zsír
Kaszás Máté írásai - © 2008 - 2024 - kaszas-mate-ferenc.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat