Kaszás Máté

Mankó és kacagás

I.

 

„AMINOERG (oldat, gél): bedörzsölésre, egyoldalú izületi igénybevétel esetén.”

„Lóginya...”

„Délben kaput nyitni az egészségügyi miniszternek!”

„Kati, a takarító, reggel keresse meg Aladárt, az asztalost, lakat levágás végett.”

– Tessék mondani, merre található az O. O. O. Yesz?

 

Ma fényesebb a reggel, mint tegnap volt, portás Robi hunyorgó szemmel méregeti a világosodó eget, az Aranytányér peremét fürkészi amint az méltóságteljesen a horizont fölé emelkedik. Minden nap új, nincs belőle két egyforma.

Udvaros Józsi lép be a lengőajtón, táskáját szeleburdin lóbálva.

– Végre lenyírták a füvet a közmunkások! Persze a szemetét már nem söpörték ám le a járdáról... – Meg sem áll, nagy léptekkel siet lefelé az alagsorba. Még hátrakiáltja Robinak: – Látta a kisrókákat a parkban?

Vizes Karcsi is megérkezik új baseball sapkájában. Odaköszön liftes Janinak, aki az újságárussal diskurál:

– Pálinkásat! Jó sokat!

A vécében egy sötét alak nyögdécsel, valami hajléktalan, már órája kutyul a repedt ülőkén.

– Bezzeg, ha a Zsuzsika lenne szolgálatban – morgolódik Jani –, amilyen határozott természetű, semmi lacafaca, hívná a rendőröket, oszt' kihajíttatná velük ezt a szorulásost. – Haragvó arccal nyitogatja-csukogatja a lepedőnyi újságot. – Róbert barátunk viszont, már elnézést, egy kissé, hogy úgy mondjam, puhány. Nem való portásnak. Így van, Margitka?

A folyosón asztalos Ali siet el, kezében a személyzeti vécé felsallangozott kulcsát szorongatva. Újságos Margitka utána kiált:

– Alika, mikor hozza már vissza az Ufó Magazint?

De Ali csak lépdel szaporán tovább.

– Meg a Józsi se való udvarosnak – fordít a lapon lendülettel Jani. – Beszél összevissza. Még hogy rókakölykök a városban! Megártott ennek a söprűsnek a kórházi ápolás! Oda is, a kórházba, hogyan került be: férges lett a teste. Még az agyában is találtak valamilyen élősködő csírát. Folyton a veszélyes hulladékkal vacakol ez a Józsi. Hát most megszívta: másfél hónapig feküdt az intenzíven. Mindjárt a sérvét is rendbe tették neki. Hülye Józsi! Így van, Margitka?

 

Kis csapat közeledik a porta felé, libasorban jönnek, elől Csillagszemű lépdel, kissé imbolyogva, mögötte egy hátitáskás torzomborz alak, és még két társuk, teli reklámszatyor húzza a vállukat, kukázott orvosságos üvegek, amiket itt szeretnének tisztábbra mosni, csak annyira, hogy átvegye őket a gyógyszertári kisasszony.

– Nézze, Margitka: az új nemzedék! – Jani hanyag mozdulattal a pultra dobja az átlapozott újságot, és ingerülten fölkapja a másik lapot. – Ahogy emelkedik a hőmérséklet, ezek mindjárt előbújnak. Vagy a fényre; a rossebb tudja! – Ellenséges pillantást vet Robira, aki még mindig mozdulatlanul áll szűk kalitkájában, mintha gyökeret eresztett volna a lába. – Persze, nem csoda. Tudják, hogy ma a Robi van szolgálatban... – Erélyesen rákiált a szedett-vetett bandára: – Hé... kások!

Kiáltására egy ütemre megtorpan a díszes csapat.

A hangra Robi föleszmél; álmosan kidugja a fejét a súgólyukon.

– Bocs, tanár úr! – magyarázkodik Csillagszemű Robinak. – Lenne itt egy kis melódia. Néhány üres üveget kéne rendbe tennünk. Ha meg nem sértünk. Megengeded, tanár úr?

– Robi – szól oda Jani komoly arccal a portásnak –, tudja, ugye, hogy máma itt rendnek kell lenni.

– Az ám, fiúk – kiáltja udvaros Józsi az alagsorból, mintha kútból –, ma jön a miniszter! Mindjárt itt lesznek a biztonságiak. Még a vécé öblítőjébe is belesnek.

– Ez a helyzet, vitézlő urak – hajtogatja Jani elégedetten jobbról balra, balról jobbra az újságot; kissé szenvelgően mondja: – Úgy hogy amerről jöttetek, ugyanarrafelé el is tűnhettek. Kívül tágabb! Ha-ha!...

– Ki vagy te, kérlek, hogy a portás úr helyett intézkedj? – kérdi a csapatból a legifjabb tag.

– Majd mindjárt bemutatkozok neked!

– Hogy minket itt utasítgatsz kényedre-kedvedre, ki vagy?

– Nyu-gi! – Csillagszemű magasra tartott ujjal békességre inti lázadó csapattársát. Higgadtan, tisztelettudóan Robihoz fordul.

– Ígérjük, tanár úr, nem gyűrjük bele a lefolyóba a vignyettát.

A többiek helyeselve bólintanak.

– Hányni sem hányunk a falra, igaz, fiúk?

Újabb egyöntetű bólintás.

– Jók leszünk, mint az angyalkák, istók zicsi!.

– Zicsi! – kántálják a tagok kórusban.

– Plusz – ragadja meg a szót Csillagszemű –, ha megengeded, tanár úr, megborotválkoznánk hamar. Ha már, ugye, jön a miniszter...

Robi nem is hallotta.

– Te egy úr vagy! – örvendezik Csillagszemű – Köszi.

Arcukon sunyi grimasszal, betotyognak a fiúk a férfi vécébe sorban. Kis- és nagy orvosságos üvegek csilingelnek a kagylóban. Széles sugárban engedik rájuk a melegvizet. Hadd folyjon! Üvegmosáshoz kell a meleg.

 

*

 

– Veszik, viszik, eszik a gombát!... – kiabálja konyhás Margitka, amint nagy lobbal elhúz a bejárati szélfogó mellett, ahol kipakolta már zsenge sampinyonjait Sándor, a sasorrú gombász.

Kinn, az ajtó előtt teltkarcsú nő cigarettázik. Olyan gyors ütemben pöfékel, ahogy a szíve dobban. Amint a füstöt beszippantotta, tüstént kifújja, szinte nem is slukkolja le. A csikket körömig égeti, aztán parázslón bevágja a szemetesládába.

 

Vörös hajú, fiatal, diplomatatáskás hölgy áll meg a porta előtt.

– Jó napot kívánok!

Liftes Jani hátul a fogát szívja:

– Kííívánok!...

– Fölhívhatnám – kérdi a nő Robitól nyájasan –, innen a portáról, dr Szilvásyt, dr Maudlert és dr Sopolyait? Szabad?

– Már hogyne szabadna! – szól Jani a szétnyitott újság lapja fölött kukucskálva. – Ejnye, Robi! Maga ilyen kulcsfontosságú helyzetben tanácstalan?!

A nő mosolya melegen simogató; felnyitja a táskáját és egy fényes, amerikai zászlós golyóstollat emel ki belőle, amit szívélyesen Robinak nyújt.

– Szervusz! – csiviteli máris a telefonkagylóba. – György Etelka vagyok. Hogy vagy?... Megkereshetnélek a mai nap folyamán? Tudod, a szokásos terméklista... Mondjuk, valamikor a déli órákban, jó lesz?... Köszönöm. Szervusz!

Lujzika, az éjszakás takarító három nejlonszatyrot lóbálva döcög lefelé a lépcsőn.

– Úgy látszik, itt mindenki levetkezik – kiáltja. Nézze-e, Robika, három férfipantalló!... No de miben mentek akkor ezek haza?!...

A diplomatatáskás nő újabb számot tárcsáz.

– Szervusz! György Etelka vagyok. Hogy vagy?... Megkereshetnélek a mai nap folyamán? Tudod, a szokásos terméklista... Mondjuk, valamikor a déli órákban, jó lesz?... Köszönöm. Szervusz!

– Tegnap meg egy nagy sárgarépa volt itt a férfi vécé lefolyójában – panaszolja Lujzika. – Olyan emberesen nagy, tudja, Robi. Kitellett volna belőle egy vasárnapi húslevesre való.

– Szervusz! – köszön újfent György Etelka a telefonba. – György Etelka vagyok. Hogy vagy?... Megkereshetnélek a mai napfolyamán? Tudod: a szokásos terméklista. Mondjuk, valamikor a déli órákban... Jó lesz?... Köszönöm. Szervusz!

– Hát itt tényleg mindig van valami új – sóhajt mélyet Lujzika. – Lehet válogatni. A nőiben például bugyik vannak eldobálva folyton. Véresek. Fostosak. Hogy a csúnyábbját ne mondjam. Szép nagy állatfaj a miénk, Robika.

A diplomatatáskás nő, befejezve a telefonálást, mélyen behajol a porta ablakán, és hálából újabb amerikai zászlós golyóstollat helyez Robi elé a pultra.

Liftes Jani, észlelve a rendkívüli alkalmat, mögéje oson a farát mutató hölgynek, és akkurátusan gombolni kezdi a sliccét.

Lujzika észbe kap.

– No, megyek, mert tere-fere, oszt' megég a rántás!... – A lépcsőfeljáró korlátjától még visszakukucskál. – Egész éjjel mosott az automata. Mit gondol, Robi, maradt még valami épen odafenn, a kuckóban?

 

*

 

A vécéből Csillagszeműék totyognak kifelé megborotválkozva, felmálházva, kipirulva. A porta előtt sorba állnak. Csillagszemű előre lép, katonásan szalutál Robinak.

– Üdvözöllek, dicső lovag! Szép a ruhád, szép a lovad!... – Somolyogva suttogóra fogja. – Ehun ni, tanár úr, egy kis falmelléki!...

Robi köszöni, nem kér a borból. A lopott paprikát is szerényen visszautasítja azzal, hogy Csillagszeműéknek bizonyára nagyobb szükségük van rá.

– Te egy úr vagy. Nem hülyeség! – Csillagszemű véresen komolyra fogja. Mondja, hogy kapott ma egyik úriember barátjától kétszáz forintot. – Képzeld, csak úgy a kezembe nyomta. – Látni rajta, hogy meg van hatódva. Nemkülönben a többiek, akik körülötte álldogálnak, mint a csibék a kotlós körül. Egyikőjük unalmában megkérdi a portástól:

– Mi a neved?

– Robi.

– Sanyi – vágja rá amaz.

– Robi – mondja nyomatékkal Robi.

– Sanyi – válaszolja nyugodtan Sanyi.

Savanykás bor- és cefreszag terjeng a levegőben.

– Plusz még – folytatja Csillagszemű Robihoz fordulva – maradt 120 forintom tegnapról. Ennyiből bőven telik ma mindenkinek egy fejadagra.

– Meglesz a felöntés, mi, Jocó? – kiáltja Jani hátulról, vigyorogva. Mire a fiúk nyomban rákezdik a kuncogást, körben, boldogan.

– Hanem, kérlek, tanár úr – szól Csillagszemű súlyosan –, fognak nekem hozni ide, tudod, a Biztonságos Nándi és a Biztonságos Laci, hoznak nekem ide, ma, egy vadi új beretvát. Légy oly kedves, tedd el a fiókodba. Majd érte jövök holnap.

Robi bólint, és a két amerikai zászlós golyóstollat Csillagszemű kezébe nyomja.

– Te, tanár úr – folytatja Csillagszemű felélénkülve –, nem rossz buli ám ezzel a Nándival üzletelni. Főleg, hogy ingyen hoz nekem mindent. Rendes fazon. Egy tanár.

– De most már mennünk kell – mondja Sanyi szomorúan.

Csillagszemű hajlottan áll a porta kisablaka előtt. Az egész csapat meghajol Robinak.

 

*

 

– Na, mit szól, Robi, tegnap elkötötték a drága bicajomat a nagybani piac korlátja mellől. Nagy erejű csípőfogóval elvágták a láncot, a szemetek. Azt ott is hagyták, meg a lakatot. Otthon az asszony nem hitte el, hogy ez van... Hogy az 50 000-et érő járgánynak annyi. Azt mondja: Má mégin hülyűsz itten!... Hülyül az apád!, mondom... – Jani a porta párkányára könyököl haverkodva. Meséli, hogy váltott a közeli postán egy levélszekrényt múltkor. – Csak négyezer egy évre. Ennyiért a bolondnak is megéri. Gondoltam föladok egy levelet magamnak, csak úgy, próbaképpen. Négy nap múlva megyek, megnézem, megérkezett-e? Hétfőn nincs. Kedden nincs. Szerdán nincs. Na, mondom, mese nincs, megkérdezem a postáskisasszonyt, mi van ilyenkor, hol van az én levelem, amit magamnak írtam...

A fal mellett, a fehér padon betegek ülnek, és műanyagpohárból narancsitalt iszogatnak, hozzá süteményt harapnak.

Kinn a bejáratnál szorgalmasan tevékenykedik a csikkszedegető nő. Kihypóztatta a haját mára. Hófehérke szedegeti a büdös bagót. A nő a szájával ütemesen nyámmog. Lábán a szakadt harisnya meg van csavarodva.

Robi mélán hallgatja Janit, közben el-elnéz Jani széles válla fölött előre. A Biztonságos Nándit és a pénztáros kisasszonyt látja állni a bejáratnál; várják, hogy beérkezzen a szolgálati gépjármű. A sofőr valószínűleg Ökrös Vili lesz, de az is lehet, hogy a Bukta. Biztonságos Nándi pénzért megy a bankba, láncos bőrönddel, a pénztáros kisasszonnyal összeláncolva-lakatolva. Nándi nem jöhet közelebb a portához, kénytelen a korlát mellől kiabálni Robinak:

– Látta a medvebocsokat a parkban?

– Hogy?!...

– Azt kérdem, látta-e a medvebocsokat a parkban?

– Nem kis róka?...

– Bocs! – mondja Nándi, és elsiet kifelé a kapun a pénztáros kisasszonnyal összeláncolva-lakatolva; megérkezett az Ökrös-fogat.

(folyt.)

 

 

Oldal: Mankó és kacagás 1.
Kaszás Máté írásai - © 2008 - 2024 - kaszas-mate-ferenc.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat