A honlapon megjelenő szövegek és képek

szerzői jogi védettség alatt állnak

 

Kaszás Máté

Fülkenapló

 

Predomináció: Fölény, túlsúly. Döntő fontosságú szerep

Prekanció: óvatosság, elővigyázatosság

Presbyopia: öregkori messzelátás

Ámen.

 

Azt kérdezte tőlem a gyerek: lehet, hogy itt is vannak állatok, ugyanúgy s ugyanolyanok, mint a Földön? A fényes, fölöttébb fényes égboltot néztem: vöröslött és fehérlett. Arra gondoltam, lehet, hogy ezen a helyen halok meg. Végül is, gondoltam, ez is csak olyan hely, mint az a távoli vidék, ahol felnőttem régen. Nem tudom, lehet, hogy vannak, feleltem.

Olyan hangot adott beleimben a légmozgás, mint amikor egy kisnyúl tüsszent.

Csőcsere helyett ezt olvasom: csöcsére.

Közben: „Benyalhat a meleg szarig” - hallom.

„Meg vagy te kergülve?!”

„Radai rosseb!”

A nők bemennek és kijönnek (vécébe, vécéből), és ott hagyják maguk után a véres bugyijukat, a csúnya bugyijukat. A nők, akik ezt teszik, bugyi nélkül jönnek ki, csak a szoknya van rajtuk, nem látni, hogy nincsen más, gyorsan behúzzák maguk után az ajtót, talán megmosták a kezüket odabenn, vagy nem, hamar elengedik a kilincset, miközben rám néznek (rám, a fülkeőrre), vagy épp nem mernek rám nézni (az a hír jár rólam, hogy arcomon hordom idegzetem, lehet, félnek, hogy látnok is vagyok, „átlátok a szitán”). Kezit csókolom, mondom. Vagy csak: csók! Esetleg: viszlá'!...

Maroklész - akarom mondani: Métroklész elégette a műveit e szavak kíséretében: Az alvilági álmokból jött fantomok.

„Hipparkhia (i. e. 300 k.), Métroklész nővére beleszeretett Kretón (M. tanítója) tanaiba és a mesterbe. Szüleit megfenyegette, hogy elemészti magát, ha nem adják hozzá. Kretón a szülők kérésére mindent megtett, hogy kiábrándítsa magából a lányt. Végül miután semmivel sem tudta meggyőzni, levetkőzött előtte, rongyait a földre dobta, és azt mondta: »Nos hát, ez itt a vőlegény, ez meg a vagyona. Fontold meg a dolgot.« A lány döntött: ugyanolyan ruhát öltött, elment a férfival, vele lakott a szabad ég alatt, és együtt jártak vacsorákra...”

És ha (ha-ha!) a fekete lyukak olyan kürtők, elnyelők, amelyek voltaképp' járatok, átjáratok a lehetséges világok között?... - Tűnődött a fülkelakó. Ó, köszönöm, hogy elgondolkozhatok Műveden, hogy egyáltalán gondolataim lehetnek Művedről, köszönöm, köszönöm!... Ó, hisz én is az vagyok, jut eszembe! - Kapott a fejéhez.

Péntekenként az újhegyi Józsi (Szabó?), két bottal. Mindjárt szétteszem a lábamat. Mondja a mentősöknek.

 „Vipera vagy sikló harapása-marása. A sikló sok apró foga fölszakíthatja a bőrt, a seb erősen vérzik és fáj. A vipera harapását csak két fognyom jelzi, és a seb nem vérzik, sőt az első pillanatban nem is fáj, mert a méreg tartalmaz némi fájdalomcsillapítót. Hazánkban a keresztesvipera csak Somogy és Zala megyékben, a Balatontól délre él, nem összefüggő területen. Marást követő fél-egy óra elteltével jelentkeznek a hatások: szédülés, látászavar, hányás. Csak Budapesten, a Korányi kórházban készek a szakszerű ellátásra. Sajnos még a viperás területen élő orvosok többsége sem tudja, mit kell tenni marás esetén. Csak beadják az ellenszérumot, mert ezt tanulták, erre lettek felkészítve. Ha óvatosan, az allergiás reakcióra figyelve adagolják, és nem egyszerre nyomják be az egész szérumot, akkor nem okoznak nagyobb bajt. Hathatós módszer: olyan eszköz, vákuumpumpa használata, amellyel a méreg nagy része kiszívható. Ez az eszköz darázs-, méh- és pókcsípésre is jó. A hegymászó szaküzletekben kapható ilyen szerkentyű, igaz, nem a legjobb...”

És mi van, ha (ha-ha!) mi (is) csak egy, úgymond, számítógépprogramon futunk? Egy tök jó PC-nek, ill. szoftvernek köszönhetjük/tudhatjuk be hasfájásunkat, gyönyörünket, halálfélelmünket - akkor mi van? Hogy is remélhetnénk közelebbi kapcsolatot Telepítőnkkel?...

És akkor mi van!?...

Jólesz Ferenc. Kuránc Kata. Kurgyesz Bözse. Bögyi Bözsi. Atalai Ignác. Róka Vendel. Feje Pötyi...

„Megállt a fisztulám, jön majd a Bérces Feri, engem keres, mondja meg neki, legyen szíves, hogy a központba küldtek, megállt a fisztulám, tudja, oda kell most mennem” - szól be a tolóablakon Kluga Gizella.

Mármost a beszéd, a nyelv: hangok rendszerezése. Jó reggelt kívánok! És ezt is, ugye, hány- meg hányféleképp hangolhatjuk!...

Az ember lényegében sem nem több, sem nem kevesebb: hangszer. Végül is az ember nem más, mint hangszer. Sőt, a világ sem más, sem nem több, sem nem kevesebb...

Hallani odakint a parancs-osztogatást: „Ide gyere!...”; „Nem megmondtam!...”; „Előzhetsz!...”; „Irány!...”; „Gyertek utánam!...” stb. - Négy-öt éves gyerek (fiú? leány?) a négy pöttöm biciklistársának magyaráz.

Einstein szerintem olyan lehetett, mint a falunkbeli Kingler Józsi, aki imádott mindent szétszerelni. Pl. biciklicsapágyat. Zseniális fickó. Bütykölő.

 „Tudja, én elég kevés embert szeretek...”

 „Az élet néha olyan, öregem, mint egy nagy, lendületes seggberúgás...”

„Húzz bőrt a fogadra, nem érdekelnek a mocskos szövegeid!...”

 

Járásunk éppannyira egyéni/egyénre szabott, mint az ujjlenyomatunk.

Az agy reggel a legfolyékonyabb.

Ilyen pocsék kávét sehol sem főznek! Ez annyira rossz, hogy szinte már jó!...

 

*

 

A házban lakó Margitka befűzi a hallgatag festőt, a megboldogult Veronka férjét, s az be-bekopog hozzá naponta. Ilonka a szomszédból hallja a kopogást, kinéz a kémlelőlyukon: hát a János az, nahát!... Pedig nem járt össze, és soha nem is beszélt ez az ember senkivel, még köszönni sem köszönt soha, és olyan lassú volt mindig, mint a lajhár. Ha boltba ment a füles szatyorral, mindig ingben, állandóan egy szál ingben, folyton ugyanabban, széles, evezős mozdulatokkal. Battyogott. És mintha nem is ott lenne, ahol épp látható, hanem valahol messze, fönn a felhőkben. Álmodozó. Hát most befűzték. Hogyan tudta ezt az embert a Margitka befűzni? Mivel? Ebédet ad neki? Kosztolja? (Kosztolgatja?) Hiszen dél van, délben szok' idejárni. Miért nem inkább a konyhán fizet be? Nincs messze. És odáig egyenesen kell menni. Viszont ide, a Margitkához fölfelé a sok lépcsőn, jó, hogy nem fullad meg. Ki gondolta volna erről a Jánosról, hogy talán még férfi is. Igaz volna mégis, hogy az alamuszik mind sunyik?...

M. Pál, két asszony (anyja s felesége) évtizedes civódását elunva (anyós nem engedi a tükrét lejjebb tenni a falon alacsony menyének: „Vegyen egyet magának!”, meny viszont nem ad a süteményéből anyósának etc., etc.), kötéllel akar véget vetni életének, odafönn a padláson. T. Jancsi vágja le a gerendáról. Évek telnek el, az országban egyre erősödik a széthúzás, tombol a politikai vircsaft, családon belüli marakodás csap föl itt is, ott is, hogy ki melyik táborral (jobbal vagy ballal) szimpatizál, M. Pali balra húz, T. Jancsi jobbra tart, hangot is adnak vélekedésüknek, mind cifrábban pocskondiázva a másik oldalt s az azzal rokonszenvező szomszédot (ti. T. J. és M. P. szomszédok). És itt akkor most kínálkozik pár variáns: 1. M. P. agyonüti T. J.-t, néhai megmentőjét (azér'? azér'!). Vagy: 2. T. J. vágja el M. P. torkát. T. J. utóbb azzal érvel a bíróságon, hogy: hiszen ő meghosszabbította M. P. életét, méghozzá évekkel, hiszen, ugye, ha nem vágja le a kötélről M. P.-t, anno, akkor M. P. már réges-rég halott lenne, anno...)

Ördöghék, meséli anyám, ott laktak a Takó-kereszt és a Nagy Juhar szomszédságában.

Meséli, hogy apámmal álmodott. Ül a gangon, s magyarázza, hogy volt apámmal még valaki, valamelyik gyerek. Katonasággal függött össze a történet. Apám egy zsák kolbászt vitt a hátán, és vele ment az a gyerek is. Melyik gyerek, kérdem. Nem tudja, már nem emlékszik. Hogy az ember miket nem álmodik össze, mondja, és nevet.

Apádékkutyájának Winkler volt a neve, ezért apádékat Winkleréknek hívták a faluban, mondja.

Aztmondja: már a keresztanya is úton, sőt a Varga Bözsi és még mások is, de most csak a keresztanyára figyelj! Összeszedegeti a szobájában a szerteszéjjel gurult láthatatlan tojásokat... Minap nála járt (a 101 éves keresztanyjánál), s kérdezte tőle: - Mit szedeget, keresztanya? - Hát, lyányom, eltojtak ezek itt a pajtában mindenfelé, látod...

A Dobri Jóska meg, mondja, valóságos virágerdőt vitt az öreganyja sírjára. Most meg, hogy az anyja is meghalt, mondja, taxit rendelt, és az örökölt pénzen (milliók): irány Amerika! Ott kifosztották, kirabolták, nagy adósságot csinált. Most aztán ki hozza haza? Ki vigyázza ezután?

Beszél a Szondi Mátéról meg a Krikler Jánosról. Ez utóbbi a húslevesből mindig a kukorit, a kaparit meg a röpülit kapta.

A török feleség haláláig magázta a disznait: Tessék kérem fogyasztani!

Most ez halt meg, most az halt meg, keresik a Faulch Jánost, mondja. Aztán kiderül: nem találják a hamvait. Közben a Sorovics Sára is meghalt, a májával volt baj, de végül csak elesett. (Később kiderül, hogy a Faulch Jánost még nem is hamvasztották el.) Ezeket úgy sorolja, olyan közönnyel, hidegen, hogy ég a hangsúlyából: ez ám a fejetlen Világ!

Ipa Pali ezt mondja, a másik azt mondja; vonulunk a temetőbe. Közben más temetések hangulata, más eseményeké is. Például amikor a Varga unoka a vállán vitte a halott mamáját a sírház fagyasztójába, lópokrócba csavarva. K. Panninak, aki borsót kötözött a kertben, jó napot köszönt. A fiú egész alakos profilja a dombtetőn, vállán a lenyugvó nap, plusz a hulla- + merev öreganyja, mint jókora szálfa...

No de hol késik a pap? Gróf Vilinek már csak fél órája van, aztán mennie kell etetni a tinókat. Ki hallott már olyat, hogy a koporsóhoz keresni kell a papot?!...

 

*

 

Meghalt a Bodó Jani is, egyébként Fehér, csak a nevelőanyja, a Bodó Kati után ragadt rá a Bodó; szerette-e, hogy így hívják, nem tudni (lehet-e nemes származása ellenére ilyen szegényes hangzású néven szólítani bárkit is?), bárha a Jani hozzászokott/szokhatott is már a nevesítéshez, lévén a Fehéret is kapta (ki nem kapja, mindenki kapja, csakhogy ő pont azért kapta a lelencben vagy hol, mert az édesszülei pólyás korában megtagadták tőle az igazit (ki, melyikőnk tudja, hogy ki vagy mi az igazi neki, na ki?), lehet, azért lett Fehér, mert fehér volt a bőre meg a haja (olyan hirtelenszőkét addig még nem látott a falu), és hogy mért pont János? - hát mert János napján adták le, gondolom, így lehetett, mindenesetre a Bodó névnek meglehetősen negatív felhangja volt a faluban, olyan szegényes, ami teljesen indokolatlan egyfelől, hiszen ha, mondjuk, címmel mondjuk: gróf Bodó, báró Bodó, őfelsége Bodó, dr. Bodó, prof. Bodó, sir Bodó, von Bodó, don Bodó, ilyen rangos címmel mindjárt más, egyúttal sajnálatos is persze, hisz pusztán a neve miatt senkit nem szabadna minősíteni, viszont igaz, hogy szegények voltak Bodóék, az is igaz, hogy az emberek úgy ejtették ki a szájukon ezt a nevet: hanyagul, odavetve, tisztelet: nuku; miért, csak mert szegény valaki?! Az biztos, hogy a Jani soha nem mondta, hogy haragszik, hogy így hívják, ő nem bánta, hogy a hétköznapokban felejtve az eredeti neve, a Fehér (az intézet, ahol pólyás kora óta nevelkedett, ezen a néven adta ki; hogy ki volt az apja, a Fehér úr és ki az édesanyja, erről a Janinak, tudtommal, nem volt papírja), végül is anyát kapott a Bodó névvel (még ha ilyen ragadványnévvel is), anyja helyett anyja volt neki a Bodó Kati, a Bodó Laci bácsi felesége. Aki viszont - hoppá! - a férje után kapta a nevét (miért gondoltuk, hogy a Jani a nevelőanyja s nem a nevelőapja után kapta a Bodó nevet, rejtély). Fönt laktak a hegyen, a pincesoron, északról az öreg Bősz, délről Balázsék szomszédságában, olyan szőke haja, mint neki, azóta se volt másnak a faluban, csodáltam is őt ezért, azt gondoltam (már amikor előjött valahol a valódi - erről beszélek: mi a valódi? van valódi, bármi?...): biztos azért Fehér, mert tényleg fehér, a bőre is fehér volt, tornaórán a fekete klottgatyában csak úgy világítottak a lábszárai!; megfulladt, meséli anyám, úgy fulladt meg, mert tele volt vízzel. Az osztálynaplóba Fehér Jánosként volt beírva. Amikor a tanító kihívta felelni, és mondta, hogy: Fehér János, mi, többiek mindig megrökönyödtünk ezen, még hogy Fehér a Bodó, hm!... Volt egy vasszánkója, a legnagyobb a faluban (persze, mert a nevelőapja, a Bodó Laci bácsi, kovács volt; ezt nemrég tudtam meg (kitől mástól, anyámtól), eddig erről nem hallottam, vagy ha hallottam netán, sosem kapcsoltam össze a kovácsot, a Bodót meg a Fehért; azt is megtudtam (szintén anyámtól), hogy ezt a kovácsot bujtotta föl az ellen-gazda Krammer, hogy vasfűrésszel vágja el a Póráék cséplőgépének a törekező-tengelyét, anno... (- De erről konkrétan a Meghalt a falu legszebb lányában mesél majd bővebben - jegyezte meg anyám. Ajánlja, a jövő szombaton is itt legyek nála!) A Jani azzal a vasszánkóval jelent meg telente a házunk mögötti Nagy Dombon. Egyébként az én szánkómat is kovács készítette, a patkolókovács nagybátyám, apám testvére, úgy is hívtam őt kölyökkoromtól: Patkoló. Ez a szánkó a Janié mellett eltörpült ugyan, viszont legalább olyan gyors volt, ha nem gyorsabb. Az ilyen méreten aluli szánkót lekicsinylően tojásszedőnek csúfolták a többiek, kivéve az enyémet, mivel hogy az piszok jól ment...

    Bikaliék előtt láttam menni utoljára, puffadt volt az arca, nagyon puffadt, ő maga meg mélyen elgondolkozó, vagyis elbambuló, szerintem odaát járt már akkor is, a Jani, vagy legalábbis nézegelődött által; milyen fiatal gyerek az ember 55 évesen is még, nem úgy értve, hogy a bőrünk, a hajunk, az arcunk, hanem ami még megmaradt bennünk a régi vonásunkból (kitüremkedő lelkünk?), az milyen fiatal!; külön érdekesség, ahogy az öregedő emberben megpillanthatni a hajdani kisgyereket, vagyis a kisgyerek arcvonását megőrizve látni a már kész nagypapában, nagymamában; ugyanez áll növényre (pl. egy fára), állatra (kedvenc cicánkra, kutyánkra)... Nagyon, nagyon elgondolkozó volt a Jani... Egyébként nem vett észre engem, én pillantottam meg őt a buszból... Úton volt már, efelől nincs kétségem, utólag minden világos már, mennie kellett, van, hogy az ember hallja a hívást, anyám szerint mindenki meghallja, és hát a Jani ment is, amerről a hangot hallotta, vitte a belső nyugtalansága...

    Amikor mentek hozzá az emberek, megkérni, csinálja meg ezt meg azt, a Jani mindig kikelt magából, káromkodott, cifrázta, fröcskölt a nyelvével, de végül mindig megcsinálta, amit kértek tőle. A Jani tudott a legjobban és a leghangosabban kongatni a koponyájával; most is magam előtt látom, ahogy csücsörítve váltogatja a szája öblét (szűkít-nyit), ahogy a dallam kívánja. Iskolába menet mindig elkongatta a feje búbján a Boci-boci tarkát...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: Élet és Irodalom Antológia '95
Kaszás Máté írásai - © 2008 - 2026 - kaszas-mate-ferenc.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat