|
© |
A honlapon megjelenő szövegek és képek
szerzői jogi védettség alatt állnak
Kaszás Máté
Fülkenapló
Predomináció: Fölény, túlsúly. Döntő fontosságú szerep
Prekanció: óvatosság, elővigyázatosság
Presbyopia: öregkori messzelátás
Ámen.
Azt kérdezte tőlem a gyerek: lehet, hogy itt is vannak állatok, ugyanúgy s ugyanolyanok, mint a Földön? A fényes, fölöttébb fényes égboltot néztem: vöröslött és fehérlett. Arra gondoltam, lehet, hogy ezen a helyen halok meg. Végül is, gondoltam, ez is csak olyan hely, mint az a távoli vidék, ahol felnőttem régen. Nem tudom, lehet, hogy vannak, feleltem.
Olyan hangot adott beleimben a légmozgás, mint amikor egy kisnyúl tüsszent.
Csőcsere helyett ezt olvasom: csöcsére.
Közben: „Benyalhat a meleg szarig” - hallom.
„Meg vagy te kergülve?!”
„Radai rosseb!”
A nők bemennek és kijönnek (vécébe, vécéből), és ott hagyják maguk után a véres bugyijukat, a csúnya bugyijukat. A nők, akik ezt teszik, bugyi nélkül jönnek ki, csak a szoknya van rajtuk, nem látni, hogy nincsen más, gyorsan behúzzák maguk után az ajtót, talán megmosták a kezüket odabenn, vagy nem, hamar elengedik a kilincset, miközben rám néznek (rám, a fülkeőrre), vagy épp nem mernek rám nézni (az a hír jár rólam, hogy arcomon hordom idegzetem, lehet, félnek, hogy látnok is vagyok, „átlátok a szitán”). Kezit csókolom, mondom. Vagy csak: csók! Esetleg: viszlá'!...
Maroklész - akarom mondani: Métroklész elégette a műveit e szavak kíséretében: Az alvilági álmokból jött fantomok.
„Hipparkhia (i. e. 300 k.), Métroklész nővére beleszeretett Kretón (M. tanítója) tanaiba és a mesterbe. Szüleit megfenyegette, hogy elemészti magát, ha nem adják hozzá. Kretón a szülők kérésére mindent megtett, hogy kiábrándítsa magából a lányt. Végül miután semmivel sem tudta meggyőzni, levetkőzött előtte, rongyait a földre dobta, és azt mondta: »Nos hát, ez itt a vőlegény, ez meg a vagyona. Fontold meg a dolgot.« A lány döntött: ugyanolyan ruhát öltött, elment a férfival, vele lakott a szabad ég alatt, és együtt jártak vacsorákra...”
És ha (ha-ha!) a fekete lyukak olyan kürtők, elnyelők, amelyek voltaképp' járatok, átjáratok a lehetséges világok között?... - Tűnődött a fülkelakó. Ó, köszönöm, hogy elgondolkozhatok Műveden, hogy egyáltalán gondolataim lehetnek Művedről, köszönöm, köszönöm!... Ó, hisz én is az vagyok, jut eszembe! - Kapott a fejéhez.
Péntekenként az újhegyi Józsi (Szabó?), két bottal. Mindjárt szétteszem a lábamat. Mondja a mentősöknek.
„Vipera vagy sikló harapása-marása. A sikló sok apró foga fölszakíthatja a bőrt, a seb erősen vérzik és fáj. A vipera harapását csak két fognyom jelzi, és a seb nem vérzik, sőt az első pillanatban nem is fáj, mert a méreg tartalmaz némi fájdalomcsillapítót. Hazánkban a keresztesvipera csak Somogy és Zala megyékben, a Balatontól délre él, nem összefüggő területen. Marást követő fél-egy óra elteltével jelentkeznek a hatások: szédülés, látászavar, hányás. Csak Budapesten, a Korányi kórházban készek a szakszerű ellátásra. Sajnos még a viperás területen élő orvosok többsége sem tudja, mit kell tenni marás esetén. Csak beadják az ellenszérumot, mert ezt tanulták, erre lettek felkészítve. Ha óvatosan, az allergiás reakcióra figyelve adagolják, és nem egyszerre nyomják be az egész szérumot, akkor nem okoznak nagyobb bajt. Hathatós módszer: olyan eszköz, vákuumpumpa használata, amellyel a méreg nagy része kiszívható. Ez az eszköz darázs-, méh- és pókcsípésre is jó. A hegymászó szaküzletekben kapható ilyen szerkentyű, igaz, nem a legjobb...”
És mi van, ha (ha-ha!) mi (is) csak egy, úgymond, számítógépprogramon futunk? Egy tök jó PC-nek, ill. szoftvernek köszönhetjük/tudhatjuk be hasfájásunkat, gyönyörünket, halálfélelmünket - akkor mi van? Hogy is remélhetnénk közelebbi kapcsolatot Telepítőnkkel?...
És akkor mi van!?...
Jólesz Ferenc. Kuránc Kata. Kurgyesz Bözse. Bögyi Bözsi. Atalai Ignác. Róka Vendel. Feje Pötyi...
„Megállt a fisztulám, jön majd a Bérces Feri, engem keres, mondja meg neki, legyen szíves, hogy a központba küldtek, megállt a fisztulám, tudja, oda kell most mennem” - szól be a tolóablakon Kluga Gizella.
Mármost a beszéd, a nyelv: hangok rendszerezése. Jó reggelt kívánok! És ezt is, ugye, hány- meg hányféleképp hangolhatjuk!...
Az ember lényegében sem nem több, sem nem kevesebb: hangszer. Végül is az ember nem más, mint hangszer. Sőt, a világ sem más, sem nem több, sem nem kevesebb...
Hallani odakint a parancs-osztogatást: „Ide gyere!...”; „Nem megmondtam!...”; „Előzhetsz!...”; „Irány!...”; „Gyertek utánam!...” stb. - Négy-öt éves gyerek (fiú? leány?) a négy pöttöm biciklistársának magyaráz.
Einstein szerintem olyan lehetett, mint a falunkbeli Kingler Józsi, aki imádott mindent szétszerelni. Pl. biciklicsapágyat. Zseniális fickó. Bütykölő.
„Tudja, én elég kevés embert szeretek...”
„Az élet néha olyan, öregem, mint egy nagy, lendületes seggberúgás...”
„Húzz bőrt a fogadra, nem érdekelnek a mocskos szövegeid!...”
Járásunk éppannyira egyéni/egyénre szabott, mint az ujjlenyomatunk.
Az agy reggel a legfolyékonyabb.
Ilyen pocsék kávét sehol sem főznek! Ez annyira rossz, hogy szinte már jó!...
*
A házban lakó Margitka befűzi a hallgatag festőt, a megboldogult Veronka férjét, s az be-bekopog hozzá naponta. Ilonka a szomszédból hallja a kopogást, kinéz a kémlelőlyukon: hát a János az, nahát!... Pedig nem járt össze, és soha nem is beszélt ez az ember senkivel, még köszönni sem köszönt soha, és olyan lassú volt mindig, mint a lajhár. Ha boltba ment a füles szatyorral, mindig ingben, állandóan egy szál ingben, folyton ugyanabban, széles, evezős mozdulatokkal. Battyogott. És mintha nem is ott lenne, ahol épp látható, hanem valahol messze, fönn a felhőkben. Álmodozó. Hát most befűzték. Hogyan tudta ezt az embert a Margitka befűzni? Mivel? Ebédet ad neki? Kosztolja? (Kosztolgatja?) Hiszen dél van, délben szok' idejárni. Miért nem inkább a konyhán fizet be? Nincs messze. És odáig egyenesen kell menni. Viszont ide, a Margitkához fölfelé a sok lépcsőn, jó, hogy nem fullad meg. Ki gondolta volna erről a Jánosról, hogy talán még férfi is. Igaz volna mégis, hogy az alamuszik mind sunyik?...
M. Pál, két asszony (anyja s felesége) évtizedes civódását elunva (anyós nem engedi a tükrét lejjebb tenni a falon alacsony menyének: „Vegyen egyet magának!”, meny viszont nem ad a süteményéből anyósának etc., etc.), kötéllel akar véget vetni életének, odafönn a padláson. T. Jancsi vágja le a gerendáról. Évek telnek el, az országban egyre erősödik a széthúzás, tombol a politikai vircsaft, családon belüli marakodás csap föl itt is, ott is, hogy ki melyik táborral (jobbal vagy ballal) szimpatizál, M. Pali balra húz, T. Jancsi jobbra tart, hangot is adnak vélekedésüknek, mind cifrábban pocskondiázva a másik oldalt s az azzal rokonszenvező szomszédot (ti. T. J. és M. P. szomszédok). És itt akkor most kínálkozik pár variáns: 1. M. P. agyonüti T. J.-t, néhai megmentőjét (azér'? azér'!). Vagy: 2. T. J. vágja el M. P. torkát. T. J. utóbb azzal érvel a bíróságon, hogy: hiszen ő meghosszabbította M. P. életét, méghozzá évekkel, hiszen, ugye, ha nem vágja le a kötélről M. P.-t, anno, akkor M. P. már réges-rég halott lenne, anno...)
Ördöghék, meséli anyám, ott laktak a Takó-kereszt és a Nagy Juhar szomszédságában.
Meséli, hogy apámmal álmodott. Ül a gangon, s magyarázza, hogy volt apámmal még valaki, valamelyik gyerek. Katonasággal függött össze a történet. Apám egy zsák kolbászt vitt a hátán, és vele ment az a gyerek is. Melyik gyerek, kérdem. Nem tudja, már nem emlékszik. Hogy az ember miket nem álmodik össze, mondja, és nevet.
Apádékkutyájának Winkler volt a neve, ezért apádékat Winkleréknek hívták a faluban, mondja.
Aztmondja: már a keresztanya is úton, sőt a Varga Bözsi és még mások is, de most csak a keresztanyára figyelj! Összeszedegeti a szobájában a szerteszéjjel gurult láthatatlan tojásokat... Minap nála járt (a 101 éves keresztanyjánál), s kérdezte tőle: - Mit szedeget, keresztanya? - Hát, lyányom, eltojtak ezek itt a pajtában mindenfelé, látod...
A Dobri Jóska meg, mondja, valóságos virágerdőt vitt az öreganyja sírjára. Most meg, hogy az anyja is meghalt, mondja, taxit rendelt, és az örökölt pénzen (milliók): irány Amerika! Ott kifosztották, kirabolták, nagy adósságot csinált. Most aztán ki hozza haza? Ki vigyázza ezután?
Beszél a Szondi Mátéról meg a Krikler Jánosról. Ez utóbbi a húslevesből mindig a kukorit, a kaparit meg a röpülit kapta.
A török feleség haláláig magázta a disznait: Tessék kérem fogyasztani!
Most ez halt meg, most az halt meg, keresik a Faulch Jánost, mondja. Aztán kiderül: nem találják a hamvait. Közben a Sorovics Sára is meghalt, a májával volt baj, de végül csak elesett. (Később kiderül, hogy a Faulch Jánost még nem is hamvasztották el.) Ezeket úgy sorolja, olyan közönnyel, hidegen, hogy ég a hangsúlyából: ez ám a fejetlen Világ!
Ipa Pali ezt mondja, a másik azt mondja; vonulunk a temetőbe. Közben más temetések hangulata, más eseményeké is. Például amikor a Varga unoka a vállán vitte a halott mamáját a sírház fagyasztójába, lópokrócba csavarva. K. Panninak, aki borsót kötözött a kertben, jó napot köszönt. A fiú egész alakos profilja a dombtetőn, vállán a lenyugvó nap, plusz a hulla- + merev öreganyja, mint jókora szálfa...
No de hol késik a pap? Gróf Vilinek már csak fél órája van, aztán mennie kell etetni a tinókat. Ki hallott már olyat, hogy a koporsóhoz keresni kell a papot?!...
*
Meghalt a Bodó Jani is, egyébként Fehér, csak a nevelőanyja, a Bodó Kati után ragadt rá a Bodó; szerette-e, hogy így hívják, nem tudni (lehet-e nemes származása ellenére ilyen szegényes hangzású néven szólítani bárkit is?), bárha a Jani hozzászokott/szokhatott is már a nevesítéshez, lévén a Fehéret is kapta (ki nem kapja, mindenki kapja, csakhogy ő pont azért kapta a lelencben vagy hol, mert az édesszülei pólyás korában megtagadták tőle az igazit (ki, melyikőnk tudja, hogy ki vagy mi az igazi neki, na ki?), lehet, azért lett Fehér, mert fehér volt a bőre meg a haja (olyan hirtelenszőkét addig még nem látott a falu), és hogy mért pont János? - hát mert János napján adták le, gondolom, így lehetett, mindenesetre a Bodó névnek meglehetősen negatív felhangja volt a faluban, olyan szegényes, ami teljesen indokolatlan egyfelől, hiszen ha, mondjuk, címmel mondjuk: gróf Bodó, báró Bodó, őfelsége Bodó, dr. Bodó, prof. Bodó, sir Bodó, von Bodó, don Bodó, ilyen rangos címmel mindjárt más, egyúttal sajnálatos is persze, hisz pusztán a neve miatt senkit nem szabadna minősíteni, viszont igaz, hogy szegények voltak Bodóék, az is igaz, hogy az emberek úgy ejtették ki a szájukon ezt a nevet: hanyagul, odavetve, tisztelet: nuku; miért, csak mert szegény valaki?! Az biztos, hogy a Jani soha nem mondta, hogy haragszik, hogy így hívják, ő nem bánta, hogy a hétköznapokban felejtve az eredeti neve, a Fehér (az intézet, ahol pólyás kora óta nevelkedett, ezen a néven adta ki; hogy ki volt az apja, a Fehér úr és ki az édesanyja, erről a Janinak, tudtommal, nem volt papírja), végül is anyát kapott a Bodó névvel (még ha ilyen ragadványnévvel is), anyja helyett anyja volt neki a Bodó Kati, a Bodó Laci bácsi felesége. Aki viszont - hoppá! - a férje után kapta a nevét (miért gondoltuk, hogy a Jani a nevelőanyja s nem a nevelőapja után kapta a Bodó nevet, rejtély). Fönt laktak a hegyen, a pincesoron, északról az öreg Bősz, délről Balázsék szomszédságában, olyan szőke haja, mint neki, azóta se volt másnak a faluban, csodáltam is őt ezért, azt gondoltam (már amikor előjött valahol a valódi - erről beszélek: mi a valódi? van valódi, bármi?...): biztos azért Fehér, mert tényleg fehér, a bőre is fehér volt, tornaórán a fekete klottgatyában csak úgy világítottak a lábszárai!; megfulladt, meséli anyám, úgy fulladt meg, mert tele volt vízzel. Az osztálynaplóba Fehér Jánosként volt beírva. Amikor a tanító kihívta felelni, és mondta, hogy: Fehér János, mi, többiek mindig megrökönyödtünk ezen, még hogy Fehér a Bodó, hm!... Volt egy vasszánkója, a legnagyobb a faluban (persze, mert a nevelőapja, a Bodó Laci bácsi, kovács volt; ezt nemrég tudtam meg (kitől mástól, anyámtól), eddig erről nem hallottam, vagy ha hallottam netán, sosem kapcsoltam össze a kovácsot, a Bodót meg a Fehért; azt is megtudtam (szintén anyámtól), hogy ezt a kovácsot bujtotta föl az ellen-gazda Krammer, hogy vasfűrésszel vágja el a Póráék cséplőgépének a törekező-tengelyét, anno... (- De erről konkrétan a Meghalt a falu legszebb lányában mesél majd bővebben - jegyezte meg anyám. Ajánlja, a jövő szombaton is itt legyek nála!) A Jani azzal a vasszánkóval jelent meg telente a házunk mögötti Nagy Dombon. Egyébként az én szánkómat is kovács készítette, a patkolókovács nagybátyám, apám testvére, úgy is hívtam őt kölyökkoromtól: Patkoló. Ez a szánkó a Janié mellett eltörpült ugyan, viszont legalább olyan gyors volt, ha nem gyorsabb. Az ilyen méreten aluli szánkót lekicsinylően tojásszedőnek csúfolták a többiek, kivéve az enyémet, mivel hogy az piszok jól ment...
Bikaliék előtt láttam menni utoljára, puffadt volt az arca, nagyon puffadt, ő maga meg mélyen elgondolkozó, vagyis elbambuló, szerintem odaát járt már akkor is, a Jani, vagy legalábbis nézegelődött által; milyen fiatal gyerek az ember 55 évesen is még, nem úgy értve, hogy a bőrünk, a hajunk, az arcunk, hanem ami még megmaradt bennünk a régi vonásunkból (kitüremkedő lelkünk?), az milyen fiatal!; külön érdekesség, ahogy az öregedő emberben megpillanthatni a hajdani kisgyereket, vagyis a kisgyerek arcvonását megőrizve látni a már kész nagypapában, nagymamában; ugyanez áll növényre (pl. egy fára), állatra (kedvenc cicánkra, kutyánkra)... Nagyon, nagyon elgondolkozó volt a Jani... Egyébként nem vett észre engem, én pillantottam meg őt a buszból... Úton volt már, efelől nincs kétségem, utólag minden világos már, mennie kellett, van, hogy az ember hallja a hívást, anyám szerint mindenki meghallja, és hát a Jani ment is, amerről a hangot hallotta, vitte a belső nyugtalansága...
Amikor mentek hozzá az emberek, megkérni, csinálja meg ezt meg azt, a Jani mindig kikelt magából, káromkodott, cifrázta, fröcskölt a nyelvével, de végül mindig megcsinálta, amit kértek tőle. A Jani tudott a legjobban és a leghangosabban kongatni a koponyájával; most is magam előtt látom, ahogy csücsörítve váltogatja a szája öblét (szűkít-nyit), ahogy a dallam kívánja. Iskolába menet mindig elkongatta a feje búbján a Boci-boci tarkát...
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
2. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -
kisteherauto-berles.hupont.hu
3. NAGY GÁZSZERVIZ KFT. Kazánjavítás, gázszerviz, gázszerelés 06204260249
► Gázkazánjavítás, karbantartás, cirkószerviz, gázszerviz és gázszerelés rövid határidővel Fejér megyében és Érden. Hivatalos márkaszerviz.
kazandoki.hupont.hu
4. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron
kisbusz-berles.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
6. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199,
szervizkozpont.hupont.hu
8. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection
babagyujtemeny.hupont.hu
10. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
11. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300
► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300
hulladekudvarbudapest.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
13. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
14. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)
► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok
ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu
15. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
16. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
17. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
18. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!
olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu
19. Női Ékszerek Nyakláncok,Fülbevalók,Karláncok,Órák, Egyedi szettek
► Ezen az oldalon különféle női ékszerek kiegészítők, fülbevalók, láncok, gyűrűk,esküvői szettek, kulcstartók órák és egyéb kiegészítők találhatók elérhető áron..
noiekszerek.hupont.hu
► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa
fulopmenyhert.hupont.hu
21. FŐTENGELY ÉKSZÍJTÁRCSÁK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► Főtengely ékszíjtárcsák Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden autótípushoz!
fotengely-ekszijtarcsa.hupont.hu
22. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
23. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
24. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
25. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
► Ezen a farmon nem a hagyományos gazdasági haszonállatok tartásával foglalkozom, hanem azok hobbi célra kitenyésztett díszes, különleges változatait tartom és tenyésztem.
burst-diszbaromfi-farm.hupont.hu
27. Pokolba a szépfiúkkal - Al Diablo con los Guapos
► Ez a honlap a romantica cstornán lévő Pokolba a széfiúkkal című sorozatrol szól
pokolbaaszepfiukkal.hupont.hu
28. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
29. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
30. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
31. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
32. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
34. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
35. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
36. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!
motortarto-valtotartobak.hupont.hu
37. Köszöntelek a "Szín-varázs" honlapon
► Kastély-túrák - romkastélyok és a természet különlegességei.
szin-varazs.hupont.hu
38. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
39. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
40. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés
► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu
tarsashazkezelo.hupont.hu
41. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
42. Manola gyerekágy leesésgátlóval + AJÁNDÉK habmatraccal! 70X140 v. 80X160
► Manola mintás gyerekágy, fiús gyerekágy, lányos gyerekágy, 70x140 80x160 méretben. Gyerekágy leesésgátlóval. Komplett gyerekbútor széles választékban. Gyerekágyak ágyneműtartóval. Leesésgátlós gyerekágy
gyerekagyam.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
44. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
45. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
46. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig
► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!
szamvitelezz.hupont.hu
47. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
48. Eladópont
► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu
eladopont.hupont.hu
► Magyarország települései képeslapokon
mokepeslapok.hupont.hu
50. Autómentő tréler bérlés Budapest
► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!
trelerberles.hupont.hu
51. Ez is eladópont
► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu
eziselado.hupont.hu
52. Gyári,bontott,utángyártott alkatrész,gumiabroncs beszerzése,értékesítése.
► Keressen ha FORD vagy más autóALKATRÉSZ kell!!!Hogy mindig jó ára legyen!!!Alkatrészbeszerzés A-Z-ig!Egyedi szervizcsomag ajánlatok,csak önnek!
kocsialkatresz.hupont.hu
53. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
54. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
56. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
57. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310
melikozmetika.hupont.hu
60. Festett címergyűjtemény - Painted coat of arms collection
► Festett címer, üvegkép, pasztell, akvarell-akril portré, festett kövek. Rendelhető mintákból és saját küldött képről.
festettcimerek.hupont.hu
61. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
62. tuti receptek
► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt
konyvesrecepteket.hupont.hu
63. Csajok!
► Itt mindent megtaláltok amit szeretnétek!
csontikutya.hupont.hu
64. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)
► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!
biblikusrejtvenyek.hupont.hu
65. Isten hozott az oldalamra !!!
► ''Szállj szent turul! Ó, szállj, szállj szent turul, fent a magyar égen, hozd el távoli fiaidnak a várva várt feltámadást!'' Majorváry Szabó Sándor
szekelymagyar.hupont.hu
66. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
67. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
68. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.
tuzifabudapesten.hupont.hu
70. Vállalkozás ellenőrzés, belső ellenőrzési ismeretek, kontrolling
► Ellenőrizzzzzzzzzzz TE is!
ellenorizzteis.hupont.hu
► Érezd csak jól magad, remélem tetszik az oldal!
te-oldalad.hupont.hu
72. Égi Vándor
► Állj meg Vándor, ne siess, itt is a Fényben jársz. Állj meg kérlek egy percre, míg e Fényre rátalálsz, és csak utána menj tovább. G. S. 1998.
egivandor.hupont.hu
73. Úton Krisztussal
► Közel van az idő, amikor mindenki meglátja Krisztust és elkerülhetetlenné válik a szembesülés az Igazsággal. Ez a honlap azt a célt szolgálja, hogy minél többen lássák meg, hogy nincs más út a teljes élethez, mint Krisztussal egy úton járni.
irgalom.hupont.hu
74. Balos
► Baloldali értékeket képviselö honlap
balos.hupont.hu
► Tudni kell ....Életünk csak átjáró ...egy más világba..
vagy.hupont.hu